A/5220 Péntekig sem kell várni
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A viszonválasz megilleti az államtitkár urat is.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A viszonválasz megilleti az államtitkár urat is.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Volner János, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: „A dolgozó ember jutalma” címmel. A miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladata…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Szávay István, a Jobbik képviselője… ‑ illetve előtte még el kellett volna mondanom, hogy a miniszterelnök úrnak a soron következő azonnali kérdések órájában kell majd válaszolnia.…
ELNÖK: Köszönöm szépen. A miniszterelnök úrnak a harmadik soron következő azonnali kérdések órájában kell majd válaszolni. Tisztelt Országgyűlés! Sneider Tamás, a Jobbik képviselője, alelnök úr azonnali kérdést kíván feltenni…
ELNÖK: Elfogadja. Sneider Tamás alelnök urat illeti a szó.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 39. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Schmuck Erzsébet és Gelencsér Attila jegyzők lesznek segítségemre. Köszöntöm kedves…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Ezek első körében a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Szűcs Lajos képviselő úrnak,…
ELNÖK: Köszönöm, Szűcs Lajos képviselő úr, jegyző úr. Most megadom a szót Szakács László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Szakács képviselő úr. Megadom a szót Schmuck Erzsébet képviselő asszonynak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Két percre szót kér Szűcs Lajos képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr, jegyző úr. Két percre megadom a szót Szakács László MSZP-s képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! További felszólalásra senki nem jelentkezett, illetve aki jelentkezett, az nincs jelen az ülésteremben. Az együttes általános vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztő…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására holnap 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Ezek első körében a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Gelencsér Attilának, a Fidesz…
ELNÖK: Köszönöm Gelencsér Attila képviselő úr, jegyző úr. Most megadom a szót Szakács László képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Megkérdezem, kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, az általános…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására holnap 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a természetes személyek adósságrendezéséről szóló törvényjavaslat…
ELNÖK: Köszönöm. Vejkey Imre képviselő úrnak, a KDNP képviselőjének. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e felszólalni Répássy Róbert államtitkár úr. (Jelzésre:) Öné a szó, államtitkár úr, 30 perces időkerete van.
ELNÖK: Köszönöm, Répássy Róbert államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Ezek első körében a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Vitányi István képviselő…
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést eddig vezető Latorcai alelnök úr nevében is köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelettel köszöntöm a képviselő hölgyeket, urakat. Most a képviselői felszólalások következnek. Ezek első…