T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, Kunhalmi Ágnes képviselő asszony. A következő előre bejelentett felszólaló Dankó Béla képviselő úr, Fidesz.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Kunhalmi Ágnes képviselő asszony. A következő előre bejelentett felszólaló Dankó Béla képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Dankó képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Vágó Sebestyén képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen Vágó Sebestyén képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólalónak adom meg a szót: Bodó Sándor, a Fidesz képviselője.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Józsa István képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Józsa képviselő úr. Megadom a szót Törő Gábor képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Törő Gábor képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Novák Előd képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, Novák Előd képviselő úr. Soron kívül megadom a szót Czomba Sándor államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Novák Előd képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Kiss László képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Hirt Ferenc képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, Bárándy képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Vejkey Imre képviselő úr, Kereszténydemokrata Néppárt.
ELNÖK: Köszönöm, Vejkey képviselő úr. Most megadom a szót Staudt Gábornak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő előre jelentett felszólaló Varju László független képviselő úr. Öné a szó, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Varju képviselő úr. A következő hozzászóló Tuzson Bence képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Staudt Gábor képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót 15 perces időkeretben Bárándy Gergely képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Bárándy képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Tuzson Bence képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom, és megkérdezem az államtitkár…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Pogácsás Tibor államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására pénteken 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk.…