Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. A napirend utáni felszólalásra Kara Ákos államtitkár úr fog válaszolni. Öné a szó, államtitkár úr.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A napirend utáni felszólalásra Kara Ákos államtitkár úr fog válaszolni. Öné a szó, államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Magyar Zoltán is jelentkezett napirend utáni felszólalásra, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: „Százmillióktól esnek el a hazai gazdálkodók az értelmetlen,…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kormány nevében Czerván György államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Teleki László képviselő úr, Magyar Szocialista Párt: „Hol tart a romák felzárkóztatása?” címmel. Megadom a szót, ötperces időkeretben.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Teleki képviselő úr. Mielőtt folytatjuk a munkánkat, kérem tisztelettel jobbikos képviselőtársaimat, foglaljanak helyet. (A képviselők elfoglalják helyüket.) Köszönöm szépen. Napirend utáni felszólalásra…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány nevében Kontrát Károly államtitkár úr fog válaszolni.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Novák Előd képviselő úr, a Jobbik-képviselőcsoportból: „Tíz éve hunyt el Pongrátz Gergely, küzdelmét folytatnunk kell!” címmel. Öné a szó,…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Novák Előd képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Munkánkat befejeztük. Tájékoztatom önöket, hogy a tavaszi ülésszak következő ülésének első napjára várhatóan 2015. május 26-án kerül sor. Megköszönöm…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Lukács képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat, és megadom a szót 15 perces keretben Teleki László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
ELNÖK: Köszönöm, Teleki képviselő úr. A következő hozzászóló 15 perces időkeretben Varga László képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm, Varga képviselő úr. Megkérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Nincs jelzés.)Jelentkezőt nem látok, ezért az általános vitát lezárom. Látom, hogy Zombor…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Visegrádi Szabadalmi Intézetről szóló megállapodás…
ELNÖK: Köszönöm, Berke Barna államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Ezek első körében a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Csenger-Zalán Zsolt képviselő…
ELNÖK: Köszönöm, Csenger-Zalán Zsolt képviselő úr. Most megadom a szót Demeter Márta képviselő asszonynak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Demeter Márta képviselő asszony. Most megadom a szót Bana Tibor képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm, Bana Tibor képviselő úr. Most megadom a szót Schmuck Erzsébet képviselő asszonynak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK:Köszönöm szépen, Schmuck Erzsébet képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Dr. Berke Barna jelentkezik.)…
ELNÖK: Gondolom, hogy mindjárt kap segítséget, államtitkár úr. (Dr. Berke Barna befejezi a mikrofon igazítását.) Tökéletes. Tessék!
ELNÖK:Köszönöm szépen, Berke Barna államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a tisztességtelen piaci magatartás…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Berke Barna államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Ezek első körében a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Cseresnyés Péter…