Ü/3163 Kérelem az Igazságügyi bizottság 4/2014-2018. IUB számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
ELNÖK: Köszönöm, Teleki képviselő úr. A következő hozzászóló Rogán Antal frakcióvezető úr, Fidesz, kettő percben.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, Teleki képviselő úr. A következő hozzászóló Rogán Antal frakcióvezető úr, Fidesz, kettő percben.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! (Nagy zaj. ‑ Az elnök csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Bárándy Gergely képviselő úrnak, aki válaszolni kíván az elhangzottakra.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr.
ELNÖK: Megadom a szót Vitányi István úrnak, képviselő úrnak. Vitányi István képviselő úr! (Dr. Vitányi István padtársaival konzultál.) Vitányi István képviselő úr, válaszolni kíván a vitában elhangzottakra? (Nagy zaj. ‑…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Vitányi képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági állásfoglalás elutasítását kezdeményező, imént tárgyalt kérelemről történő határozathozatal következik. Kérem, foglalják el helyüket!…
ELNÖK: Kérem tisztelt képviselőtársaimat, vagy fáradjanak ki a folyosóra, vagy pedig foglalják el a helyüket. (Folyamatos zaj, mozgás.) Kérem tisztelt képviselőtársaimat, vagy fáradjanak ki a folyosóra, vagy foglalják el…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Balla képviselő úr. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e felszólalni az államtitkár asszony. (Németh Lászlóné bólint.) Igen. Megadom a szót Németh Lászlóné államtitkár asszonynak, 30 perces…
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy Gyopáros Alpár képviselő úr, a Fidesz képviselője a közelmúltban bejelentette, hogy a törvényjavaslathoz előterjesztőként csatlakozott.…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Kiss László képviselő úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a fennmaradt időkeretben kíván-e még valaki hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A vitát…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. (Moraj az ellenzéki oldalon.) Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Nemzeti Energiastratégiáról szóló…
ELNÖK: Öné a szó, államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tájékoztatom, hogy a vita végén a zárszó elmondására 8 perc 50 másodperc áll majd rendelkezésére. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt bizottság előadót nem állított. Most a képviselői…
ELNÖK: Köszönöm, Németh Szilárd képviselő úr. A következő felszólaló Tóth Bertalan képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Tóth Bertalan képviselő úr. A következő hozzászóló Szakács László képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.
ELNÖK: Köszönöm, Szakács László képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom, s megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak…
ELNÖK: Köszönöm, Fónagy János államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a népesség személyi, családi és lakásviszonyainak minta alapján…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Hoffmann Rózsa képviselő asszony. Most megadom a szót Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonynak, MSZP.
ELNÖK: Képviselő asszony, megkérjük képviselőtársainkat… Köszönöm. Tessék!
ELNÖK: Köszönöm, Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony. A következő felszólaló Z. Kárpát Dániel képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport.