Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

Bejelentések

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására március 5-én, csütörtökön, 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy a mai ülésünk kezdetén arról…

Ülésnap megnyitása

ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr, alelnök úr. Az elhangzottakra Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni a kormány nevében. Öné a szó, államtitkár úr.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönjük szépen. Köszönjük, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Firtl Mátyás képviselő úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője: „A kulturális örökség a nemzeti öntudat része”…

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány nevében L. Simon László államtitkár úr fog válaszolni.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Korózs Lajos, a Magyar Szocialista Párt képviselője: „Nyomoralapú társadalom” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni az elhangzottakra.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szél Bernadett képviselő asszony, az LMP részéről: „A kormány kérjen bocsánatot!” címmel. Öné a szó, képviselő asszony.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A kormány nevében Czomba Sándor államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Rogán Antal frakcióvezető úr, a Fidesz részéről: „Közös dolgainkról” címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr. (Moraj.)

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető úr. A kormány nevében Tállai András államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra.

A határozati házszabályi rendelkezésektől való eltérés

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Gúr Nándor jegyző urat, hogy ismertesse a további, napirenden kívüli felszólalókat.

A határozati házszabályi rendelkezésektől való eltérés

ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy holnap 14 órakor köztársasági elnök úr felavatja a helyreállított Kossuth-emlékművet egykori dicső helyén, az Országház előtt. Horvay János alkotását 1927-ben…

Az ülés napirendjének megállapítása

ELNÖK: Köszönjük a jókívánságokat, nemcsak erre a Házra, de a történelmi hazára is ráfér. Köszönjük szépen. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendről, az ülés időtartamáról,…

I/3394 Aki elkopik, lekophat?

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nem tartom olyan jellegű ügyrendi javaslatnak, amiről vitát kezdeményezzünk. A következőt javasolom: egyrészt valóban házbizottsági ülésen kell ezeket tisztázni,…