I/1239 Hajlandó-e az orosz agresszió hatására felülvizsgálni a paksi orosz hitelszerződéssel kapcsolatos álláspontját?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Lázár János miniszter úrnak.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Lázár János miniszter úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Kérdezem a képviselő asszonyt, elfogadja-e a miniszteri választ.
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő asszony. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszteri választ 101 igen szavazattal,…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az elnök úrnak a harmadik soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolni. Tisztelt Országgyűlés! Varga László, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások…
ELNÖK: Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Varga képviselő úrnak egyperces viszonválaszra van lehetősége.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A viszonválasz megilleti az államtitkár urat is.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Volner János, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: "Miből lesz itt jólét?" címmel. Volner János képviselő urat illeti…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, miniszterelnök úr. Viszonválaszra adom meg a szót Volner képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszonválasz illeti meg a miniszterelnök urat.
ELNÖK: Köszönöm, miniszterelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ikotity István, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: "Mit hozott az idei tanévkezdés?" címmel. A miniszter úr…
ELNÖK: Elfogadja. Ikotity István képviselő urat illeti a szó. (17.20)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszonválasz illeti meg a képviselő urat.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszonválasz illeti meg az államtitkár urat.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Rogán Antal, a Fidesz képviselője, frakcióvezetője azonnali kérdést kíván feltenni a honvédelmi miniszternek: "A rezsicsökkentés minden magyar háztartást megillet?"…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Hende Csaba miniszter úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr.