Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

T/12616 Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány képviselője jelezte, hogy írásban kíván válaszolni az elhangzottakra. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Gyurcsány Ferenc képviselő úr "A közoktatás…

Ülésnap lezárása

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kormány képviselője jelezte, hogy írásban kíván válaszolni az elhangzottakra. (Gyurcsány Ferenc: Melyik képviselője?) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés…

T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről T/12095 Egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról T/12096 A gondnokoltak és az előzetes jognyilatko

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Javaslatát ügyrendi javaslatnak tekintem, elfogadom, és bejelentem, hogy az együttes általános vitát csak a napirend végén fogjuk lezárni, addig van lehetőség módosító javaslat benyújtására.…

T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről T/12095 Egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról T/12096 A gondnokoltak és az előzetes jognyilatko

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető képviselő úr. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót; elsőként Székyné dr. Sztrémi Melinda képviselő asszonynak.…

T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről T/12095 Egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról T/12096 A gondnokoltak és az előzetes jognyilatko

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Megadom a szót Répássy Róbert államtitkár úrnak, aki láthatóan válaszolni kíván az elhangzottakra.…

T/12094 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről T/12095 Egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról T/12096 A gondnokoltak és az előzetes jognyilatko

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát elnapolom, lezárására a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében az ülésnap végén kerül sor. Most pedig, tisztelt…