ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! (Nagy zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, ellenőrizzék, hogy kártyájukat elhelyezték-e a szavazógépben.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és a zárószavazás előtti módosító javaslatokról történő határozathozatal. Az előterjesztést T/12100. számon, az egységes javaslatot pedig T/12100/12. számon kapták kézhez a képviselők.
Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem Kovács Árpád urat, a Költségvetési Tanács elnökét, aki a helyszínen kíséri figyelemmel az előterjesztés tárgyalását. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Az egységes javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról az alkotmányügyi bizottság elkészítette ajánlását, amely T/12100/16. számon elérhető.
A vita szerkezetére úgy teszek javaslatot, hogy az indítványokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy a látható többség a javaslatot elfogadta.
A vitában a frakciókat 5-5 perces, a független képviselőket pedig összesen 3 perces felszólalási lehetőség illeti meg.
Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1-14. pontjaira, és megadom a szót Szabó Rebeka képviselő asszonynak, független.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés