T/11113 A halgazdálkodásról és a hal védelméről
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Szűcs Lajos fideszes képviselő úrnak, jegyző úrnak.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Szűcs Lajos fideszes képviselő úrnak, jegyző úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Baráth Zsolt képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló 15 perces időkeretben Farkas Zoltán képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Baráth Zsolt képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Farkas Zoltán képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Vágó Gábor képviselő úr, független, 15 perces időkeretben.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Kepli Lajos képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportja részéről.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki hozzászólni 2 percben, 15 percben. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, kérdezem Kardeván államtitkár urat... (Jelzésre.) Jelzi, hogy nem kíván most…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának várhatóan háromnapos ülését 2013. május 27-én 13 órára összehívom. Megköszönöm munkájukat. Nyugodalmas jó éjszakát kívánok!…
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 30. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 51. § (2) bekezdése előírja, hogy a kormány tagjai legfeljebb 5 perces felszólalásra jogosultak, és ebben az esetben észrevétel céljából a…
ELNÖK: Köszönöm szépen. A Kereszténydemokrata Néppárt nevében Pálffy István képviselő úr kíván szólni. (8.10)
ELNÖK: Köszönöm szépen. A Jobbik képviselőcsoportja nevében Farkas Gergely képviselő úr kíván szólni.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Apáti István képviselő úr, a Jobbik képviselője: "Mikor állítják meg a szolgáltatók ámokfutását?" címmel. Öné a szó, képviselő…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében Fónagy János államtitkár úr fog válaszolni.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Simicskó István képviselő úr, államtitkár úr, a Kereszténydemokrata Néppárt részéről: "Kutya-világkiállítás…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. A kormány nevében Budai Gyula államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra.
ELNÖK: Aki hallja, adja át! Köszönjük szépen. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Tóbiás József képviselő úr, az MSZP részéről: "Aktuális kérdésekről" címmel. Öné a szó, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány nevében Fónagy János államtitkár úr fog válaszolni.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Wittner Mária fideszes képviselő asszony: "Hajdú-Bét, avagy az ifjú kommunistából lett milliárdos esete a…