Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

H/10900 Az agrárgazdasági jelentés elkészítéséről

ELNÖK: Köszönöm szépen. Az ügyrendi javaslatot elfogadom, tehát ehhez a törvényjavaslathoz a mai nap a napirend végéig lehet módosító indítványt beterjeszteni. Előre bejelentett felszólaló Varga Géza képviselő úr, Jobbik.…

H/10900 Az agrárgazdasági jelentés elkészítéséről

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Kérdezem Cséfalvay Zoltán államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra.…

T/11105 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsági álláspont és a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint…

T/10906 Egyes, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos törvények módosításáról T/11111 Egyes törvényeknek a közigazgatási hatósági eljárásokkal, az egyes közhiteles hatósági nyilvántartásokkal összefüggő, valamint egyéb törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Megadom a szót Pogácsás Tibor képviselő úrnak, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr.

T/10906 Egyes, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos törvények módosításáról T/11111 Egyes törvényeknek a közigazgatási hatósági eljárásokkal, az egyes közhiteles hatósági nyilvántartásokkal összefüggő, valamint egyéb törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kettőperces felszólalásokra nincs lehetőség. Elsőként megadom a szót Varga…

T/10906 Egyes, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos törvények módosításáról T/11111 Egyes törvényeknek a közigazgatási hatósági eljárásokkal, az egyes közhiteles hatósági nyilvántartásokkal összefüggő, valamint egyéb törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja a vita későbbi szakaszában kívánja ismertetni a frakció álláspontját. Most megadom a…

T/10906 Egyes, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos törvények módosításáról T/11111 Egyes törvényeknek a közigazgatási hatósági eljárásokkal, az egyes közhiteles hatósági nyilvántartásokkal összefüggő, valamint egyéb törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Schiffer András képviselő úrnak, független.

T/10906 Egyes, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos törvények módosításáról T/11111 Egyes törvényeknek a közigazgatási hatósági eljárásokkal, az egyes közhiteles hatósági nyilvántartásokkal összefüggő, valamint egyéb törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Akkor megkérdezem Szabó Erika képviselő asszonyt, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium…

T/10906 Egyes, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos törvények módosításáról T/11111 Egyes törvényeknek a közigazgatási hatósági eljárásokkal, az egyes közhiteles hatósági nyilvántartásokkal összefüggő, valamint egyéb törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitákat elnapolom, lezárásukra - a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében - a mai nap végén kerül sor. Tisztelt Országgyűlés!…