T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Szilágyi György képviselő úrnak, Jobbik.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Szilágyi György képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő felszólaló Vágó Gábor független képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percben megadom a szót Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percben Vágó Gábor független képviselő urat illeti a szó. (Z. Kárpát Dánielt a jegyzői székben Göndör István váltja fel.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percben Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő úr következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. 15 perces időkeretben megadom a szót Nyikos László képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Staudt Gábor, jobbikos képviselő úrnak, 15 perces időkeretben történő felszólalásra.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre szót kért Vágó Gábor, független képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. További kétpercesek: Staudt Gábor képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Z. Kárpát Dániel képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló 15 perces időkeretben Göndör István képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Több mint három és fél órája tart ez a napirend, többek kérésére öt perc technikai szünetet rendelek el. (Szünet: 14.52-14.57 óráig)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Két percre szót kért Pálffy István képviselő úr, Kereszténydemokrata Néppárt.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat, és a válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Gaal Gergely képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Lukács Zoltán, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a belügyminiszterhez: "Megfelelő emberek állnak a katasztrófavédelem élén?" címmel. (Derültség a…
ELNÖK: Köszönöm, Lukács képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Pintér Sándor belügyminiszter úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, belügyminiszter úr. Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e a választ.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a belügyminiszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszteri választ 196 igen szavazattal,…