A/9468 Milyen karácsonyuk lesz a hitelkárosultaknak?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszonválasz illeti meg Z. Kárpát Dániel képviselő urat.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszonválasz illeti meg Z. Kárpát Dániel képviselő urat.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Viszonválasz illeti meg az államtitkár urat is.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Scheiring Gábor, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: "Befektetés az emberbe" címmel. Kérdezem, hogy elfogadja-e a válaszadásra…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Halász János államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Sneider Tamás, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: "Ismeri-e a kormány a magyar családok teljesítőképességének határait, vagy…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Mile Lajos, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: "Milyen adós a magyar állam?" címmel. Mile Lajos képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Balla Mihály, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: "Hogyan rendezte a kormány a balassagyarmati Palóc Múzeum sorsát?" címmel.…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Halász János államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Nyakó István, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: "Megadja-e a kormány a közmunkásoknak 8 óra munkáért a 60 200 forint havibért?"…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A válaszadásra megadom a szót Tállai András államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Korondi Miklós, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési miniszternek: "Mi lesz a sorsa a bezárt vasútvonalaknak?" címmel. Korondi Miklós…
ELNÖK: Köszönöm szépen. A válaszadásra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Lenhardt Balázs független képviselő kérdést kíván feltenni a külügyminiszternek: "A kettős mérce örök?" címmel. Lenhardt Balázs képviselő urat illeti a szó.…
ELNÖK: Köszönöm szépen.
ELNÖK: Megadom a szót válaszadásra Németh Zsolt külügyi államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szabó Vilmos, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a külügyminiszter úrnak: "Újabb EU-bírság fenyeget?" címmel. A kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából a…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak.