Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

Ülésnap lezárása

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tájékoztatom a képviselő urat, hogy a kormány jelezte, hogy írásban kíván válaszolni a napirend utáni felszólalásra. Tisztelt Országgyűlés! Megköszönöm munkájukat, reggel 9 órakor folytatjuk…

T/9245 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindazokat, akik figyelemmel kísérik munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 32. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében…

T/9245 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról

ELNÖK: Köszönöm szépen. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta. Tájékoztatom önöket, hogy a vitában…