T/8355 Népi kezdeményezések illő megtárgyalásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Bárándy Gergely képviselő úrnak, MSZP, megadom a szót.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Bárándy Gergely képviselő úrnak, MSZP, megadom a szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem az előterjesztőt, hogy kíván-e válaszolni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen, öné a szó, Ertsey Katalin képviselő asszony.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e a Dorosz Dávid és más képviselők által előterjesztett T/8355.…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy... (Jelzésre:) Itt nem tudok szót adni már senkinek a Házszabály szerint, csak az előterjesztő beszélhet kettő percben. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést,…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint öt-öt perces időkeretben. Elsőként…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Veres János képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Herman István Ervinnek, a gazdasági és informatikai bizottság előadójának. Öné a szó.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Gajda Róbert képviselő úrnak, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadójának.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a hozzászólások következnek. Elsőként megadom a szót Nyikos László képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Garai István Levente képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Veres János MSZP-s képviselő úrnak adom meg a szót hozzászólásra.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre Kovács Tibor képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki (Babák Mihály: Szó nem lehet róla!) hozzászólni. (Jelzésre:) Szilágyi László, Lehet Más a Politika. (Balla György: Lehetne más!)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki hozzászólni. Jelentkezőt nem látok. Kérdezem a kormány képviselőjét, Pleschinger Gyula államtitkár urat, kíván-e most válaszolni vagy később. (Pleschinger…
ELNÖK: Köszönöm szépen, külügyminiszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Balla Mihály képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, Balla képviselő úr. A következő hozzászóló Szabó Timea képviselő asszony, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Szabó Timea képviselő asszony. A következő hozzászóló Ékes József fideszes képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm, Ékes képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Jelzésre:) Igen, Hörcsik Richárd képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, Hörcsik képviselő úr. További hozzászólás: Horváth János képviselő úr, Fidesz.