T/8405 A választási eljárásról
ELNÖK: Két perc, Karácsony Gergely képviselő úr, LMP.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Két perc, Karácsony Gergely képviselő úr, LMP.
ELNÖK: Köszönöm. Spaller Endre képviselő úr, KDNP!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Schiffer András képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Vas Imre képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Novák Előd képviselő úr.
ELNÖK: Két perc, Papcsák Ferenc képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm. Kért perc, Szávay István, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Novák Előd képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm. A Jobbiknak elfogyott az ideje. Vas Imre képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm. Schiffer András képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm. Papcsák Ferenc képviselő úr, Fidesz!
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ügyrendben jelentkezik Novák Előd képviselő úr. Kérem, egy percben fogalmazza meg javaslatát.
ELNÖK: Köszönöm, az egy perc letelt, képviselő úr. (Novák Előd: Kérem, hogy a KDNP adjon át egy kis időt, hogy érdemben tudjunk tárgyalni.) Képviselő úr, kikapcsoltam a mikrofonját. Az egy perc letelt. Nem tekintettem személyes…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Schiffer András képviselő úr, LMP!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Papcsák Ferenc képviselő úr, Fidesz!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Mivel több felszólaló nem jelentkezett (A képviselői helyére tartó dr. Schiffer András: De!), a részletes vitát lezárom. (Dr. Staudt Gábor: Ez gonosz volt!) Megkérdezem az előterjesztőket,…
ELNÖK: Köszönöm a javaslatot. A javaslatot nem fogadom el. Ügyrendben jelentkezik Schiffer András képviselő úr.
ELNÖK: Képviselő úr, az ügyrendi javaslatát nem fogadhatom el. A házbizottság dönthet a napirend megváltoztatásában. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Novák Előd képviselő…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kormány képviselője jelezte, hogy írásban kíván válaszolni az elhangzottakra. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Korondi Miklós képviselő úr: "A reformáció" címmel. Öné a szó, képviselő…