T/8483 A postai szolgáltatásokról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Spaller Endrének, a fogyasztóvédelmi bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Spaller Endrének, a fogyasztóvédelmi bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Simon Gábor képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja jelezte, hogy a vita későbbi szakaszában ismerteti a frakció álláspontját. Megadom a szót Z. Kárpát Dánielnek, a Jobbik képviselőcsoportja...…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Baja Ferenc képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Újólag elmondom tehát, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja jelezte, hogy a vita későbbi szakaszában ismerteti a frakció álláspontját. (Dr. Józsa István: Nincs itt senki.)…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre Baja Ferenc képviselő urat illeti a szó. (Z. Kárpát Dániel: A vezérszónoki körben?) Elnézést kérek! Akkor előbb meghallgatjuk Schiffer András képviselő urat, LMP.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Mielőtt az előre bejelentett felszólalóknak adom meg a szót, kétperces hozzászólások következnek. Elsőként Baja Ferenc képviselő…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Ferenczi Gábor képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Schiffer András képviselő úr, LMP!
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Simon Gábor képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Z. Kárpát Dániel, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Lamperth Mónika képviselő asszony, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Schiffer András képviselő úr, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Ferenczi Gábor képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percre Baja Ferenc képviselő urat illeti a szó. (Dr. Apáti István közbeszól.)
ELNÖK: Képviselő Úr! Képviselő úr, kérem szépen, egy kicsit türtőztesse magát. (Dr. Apáti István: Nehéz.) Tessék, Baja képviselő úr!
ELNÖK: Be fogom számítani. Tessék!
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Mátrai Márta képviselő asszony, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Az előre bejelentett felszólaló képviselőknek mondom, hogy további kétpercesek következnek. Göndör István képviselő úr, MSZP!
ELNÖK: Köszönöm szépen, Tapolczai képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Tóbiás József képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.