A Kárpáti Nyolcak-tagság elvetése mellett úgy tűnik, a Magyarországra építendő, Ukrajnát szolgáló üzemanyag-tároló sem fog megvalósulni.

Magyar Péter az Országgyűlés hétfői ülésén felháborodottan beszélt arról, szerinte mi történt ebben az ügyben. Mint fogalmazott: éjszaka beszélt telefonon Hernádi Zsolttal, a Mol elnökével. „Volt szerencsém, vagy szerencsétlenségem az esetlegesen megvalósuló ukrán olajtárolóról vele beszélni” – fogalmazott a miniszterelnök.

Az üzemanyag-tárolóról szóló elemzésünket itt olvashatják!

Magyar azt mondta: a tárolóról a Mol még az Orbán-kormány felhatalmazásával kezdett tárgyalni, Hernádi Zsolt elmondása szerint.

A miniszterelnök azt állította:

„A magyar kormány semmilyen módon nem kapott tájékoztatást, hogy még az előző kormány felhatalmazásával a Mol tárgyalt az ukránokkal és az amerikaiakkal”.

Magyar azt közölte: jelezte Hernádinak, nem fog épülni sehol se tároló, amiről a Mol memorandumot írt alá.

Azt is hozzátette: teljességgel elfogadhatatlannak tartja azt, amit a Mol csinált, és hivatalosan is jelezni fogják:

a Mol mostantól úgy bánjon a magyar állammal, mint a 25 százalékos tulajdonosával.

Magyar Péter a Zelenszkij-féle Kárpáti Nyolcakról is beszélt: bár az ukránok szerint Magyarországgal együtt alakult meg a csoport – így van nyolc ország a szövetségben –, a magyar miniszterelnök leszögezte: meghívták, de nem lesz tagja Magyarország a csoportnak. Úgy fogalmazott: „Innen is szeretne korrigálni. Magyarország nem tagja, és jó okkal nem mentek el” a csoportba.

A Kárpáti Nyolcak megalakulásának furcsa körülményeiről itt olvasható elemzésünk!