SCHWARTZ BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak újra pontosítanám: a veszteséges vállalkozások közül szeretnénk kiszűrni azokat, amelyek nem a valós helyzet alapján folytatják ezt a tevékenységet, és nem produkálnak eredményt, ugyanis itt arról van szó, hogy ez egy nagy kör. Én azt az állításomat fogalmaztam meg önökkel szemben, hogy ezen belül kell szűkítenünk a vizsgálatot, és meg kell néznünk, hogy kik azok, akik valóban veszteséges gazdálkodást folytattak, és kik azok, akik bizony adóeltitkolás esélyével készítik a beszámolóikat.

Tételezzük fel, hogy az illető veszteséges! Ebben az esetben választási lehetőséget biztosít számára a törvény, hogy vagy kiegészítő bevallás formájában ezzel él, vagy pedig a minimumadót választja. Tegyük fel, hogy a kiegészítő bevallást választja! Ebben az esetben nyilvánvalóan esélye van arra, hogy az APEH kiválasztja egy vizsgálatra, de ha a vizsgálat bebizonyította, hogy az ő bevallása valóban tényszerű, törvényszerű és veszteséges, ebben az esetben nem történik semmi. Ha viszont ez nem bizonyosodik be, akkor fizetnie kell az adót.

Én azt gondolom, hogy itt a törvény egy pontosítást, egy koncentrációt hajt lényegében végre, és kiválasztja a veszteséges gazdálkodók közül azokat, akiknél vélelmezhető, hogy adóeltitkolás történik. És azt gondolom, ez viszont mindannyiunk érdeke, ez Magyarország polgárainak, valamennyiünknek az érdeke.

Köszönöm. (Taps az MSZP-s képviselők soraiban.)

Forrás: parlament.hu