BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ezen a korai órán engedjék meg, hogy egy másfél nappal ezelőtti eseményről emlékezzek meg. Vasárnap hat vidéki vasútvonalon indult újra a közlekedés Magyarországon. Ez egy olyan jóvátétel volt, amelyre már a vidéki lakosság nagyon várt. Az első lépése júliusban történt. Szeretném kiemelni ebből az ország egyik legtávolabbi térségét, Zajta és Csenger vidékét, ahol egy évvel ezelőtt talán a legszomorúbb emberekkel találkozhattunk Fülöp István és Tilky Attila képviselőtársainkkal, akikkel az utolsó vonatokat búcsúztattuk Zajtán és Mátészalkán.

(4.20)

Hála istennek egy szűk esztendő elteltével most sokkal örömtelibb esemény történt, és képviselőtársaim igencsak megérdemelték, hogy az államtitkár úr, Fónagy János úr vett részt az ünnepségen.

Itt a megszüntetés nem pusztán egy szolgáltatóváltást jelentett, ahogy ezt annak idején a szocialista kormány kommunikálta, hanem a közösségi közlekedés megszűnését jelentette. Talán kevesen tudják, hogy a Fehérgyarmaton túl lévő kistérségben 2009. december 9-e után délután 2 órakor közlekedett az utolsó autóbusz, ami azt jelentette, hogy ezen a vidéken közösségi közlekedéssel nem lehetett normálisan közlekedni és élni.

A másik vasútvonal, amely újranyílt Szerencs és Hidasnémeti között, a civil ünnep vasútja volt ez alkalommal, és a civil összefogást jelképezte az ott megjelent színes forgatag. Itt vasúttörténeti kiállítással, gyertyagyújtással a még bezárt vonalakért, irodalmi műsorral köszöntötték az első vonatokat a Magyar Közlekedési Klub aktivistái.

E vonalról is meg kell emlékezni olyan értelemben, hogy a civilek évekig küzdöttek azért, hogy a vasút a fővonalhoz, a Hidasnémeti-Miskolc vonalhoz csatlakozzon. Az elszánt megszüntetők úgy alakították a menetrendet, hogy a Hidasnémetiről Miskolcra induló vonatok rendre 3 perccel a mellékvonali vonat beérkezése előtt hagyták el a hidasnémeti állomást, ami természetszerűleg lehetetlenné tette az emberek számára a vasút használatát. Mit ad isten? Az új menetrendben meg lehetett oldani azt, hogy mindkét irányban csatlakozzanak a vonatok. Az a MÁV, amely a régi kormány idején azt mondta, hogy ez műszaki képtelenség, most hirtelen megtalálta a megoldást erre a problémára.

Komló és Sásd között is újraindult a vasúti közlekedés. Ennek a vasútvonalnak a szomorú apropóját is meg kell említenünk. Itt volt ugyanis az a szocialista polgármester, Páva Zoltán úr, aki saját városa vasútja megszüntetéséért lobbizott, mert úgy gondolta, hogy ilyen szinten meg kell felelni az akkor uralkodó Bajnai-kormánynak. Most viszont Komló visszakapta azt a vasutat, amivel a budapesti InterCity vonatokra a komlói lakosok át tudnak szállni.

Nem voltak nagy ünnepségek, de mégis lényeges változás történt az észak-dunántúli és közép-dunántúli vasutakon is: újra megnyílt a Székesfehérvár-Sárbogárd vasútvonal, amely egy észak- és dél-dunántúli összeköttetés lehetőségét teremtette meg, és Székesfehérvárt Péccsel sárbogárdi InterCity-csatlakozással köti össze, valamint Komárom-Székesfehérvár-Sárbogárd útvonalon is közvetlen összeköttetés létesült.

Időm elfogytán, nem sorolom a többi megnyitást. Zárásul annyit említenék meg, hogy az újranyitás az első lépés volt egy színvonalasabb, az emberek érdekeit szolgáló kötöttpályás közlekedés megvalósítása felé, és reméljük a folytatást.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu