IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Gyakorlatilag sokszor, sok helyen felvetődik, hogyan és miképpen foglalkozunk ezzel a bizottsággal. Azt kell mondanom, hogy az a javaslat, ami az Országgyűlés előtt szerepel, gyakorlatilag nem mellőzi ezt a bizottságot, hanem támogatja, létrehozza azt. Igaz, hogy most éppen nem bizottságnak hívjuk.
Az a javaslat, amit a bizottság támogatott, L. Simon László módosító indítványáról van szó, ezt a testületet megalkotja. A kormányzati struktúrához igazítva, gyakorlatilag arról beszél, hogy egy olyan bizottságot kell létrehozni, amelynek tagjai a minisztériumok képviselői, az érdek-képviseleti szervezetek, illetve azok a szakmai szervezetek, amelyek eddig is részt vettek a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságának munkájában. És végezetül, ezért szólok erről külön, nagy örömünkre szolgál itt jelen lévő, világörökségi helyszínekről delegált képviselőknek, hogy szerepel benne a régen áhított és évek óta harcolt hely is, nevezetesen, hogy a világörökségi gondnokságok is egy-egy főt delegáljanak ebbe a testületbe.
Ezért azt gondolom, az a módosító indítvány, amely a bizottsággal kapcsolatosan lett benyújtva a törvénytervezethez, ilyen módon megoldja a problémákat, és gyakorlatilag a kormány, folytatva az eddigi hagyományokat, megfelelve a nemzetközi szokásoknak, ezt a testületet tovább működteti a minisztérium kebelében, ráadásul még ki is bővíti a helyszínekkel. Úgyhogy mi különösen üdvözöljük ezt a javaslatot, úgyhogy a bizottsággal kapcsolatos módosító indítványomat nagy örömömben vissza is vonom majd, és L. Simon képviselőtársunk indítványát támogatjuk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés