SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm, államtitkár úr. Bár önnel azért jó beszélgetni, mert általában őszintén válaszol, és őszintén most is elismerte, hogy 2012 végéig fognak valóban fizetni a beszállítóknak, elismerte azt is, hogy késedelmi kamat nélkül, de az őszintesége ellenére sem tudom elfogadni a válaszát. Azt gondolom, hogy az egykulcsos adó egy hatalmas nagy kiesés volt, ezt most már ideje lenne beismerni önöknek is, amely miatt nem tudnak többek között a beszállítóknak sem fizetni. De emellett az LMP-nek volt világos javaslata arra nézvést, hogy a láncolat elején hogyan kellene megállítani a lánctartozásokat. Ezt a módosító javaslatunkat is leszavazták.
Amit pedig a társaságiadó-kulcs csökkentéséről mondott, a kisvállalkozók jelentős része sajnos nem tud kimutatni nyereséget, ezért ez az ő részükre egy kevéssé megfogható kedvezmény, viszont a járulék és a járulékalapok emelése havi 16-20 ezer forinttal vágta meg a vállalkozásokat, tehát hatalmas nagy a probléma, és immár a beszállítói (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) szektort is ez jelentősen érinti.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés