DR. BALATINCZ PÉTER (TISZA): Köszönöm a szót, alelnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A gyermekvédelemről általában akkor beszélünk, amikor már megtörtént a baj, amikor egy gyermek veszélybe került, amikor ki kellett emelni a családjából, vagy amikor már az állami gondoskodásban történt vele valami, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Az elmúlt évek gyermekvédelmi botrányai után ezekről beszélnünk is kell, de ma szeretnék egy lépéssel korábbról beszélni, arról, ami a kiemelés előtt történik.

Tisztelt Ház! A választókerületemből került elém egy ügy, amelynek részleteiről érthető okokból nem szeretnék beszélni, de kérdéseket vetett fel bennem. Mi történik azzal a fiatal szülővel, akitől elvárjuk, hogy tudja, hogyan kell gondoskodni egy gyermekről, miközben lehet, hogy ő maga sohasem látott még működő családot? Ki tanította meg neki? Honnan kellene tudnia?

Orvosként a prevenció számomra nagyon ismerős gondolkodásmód. A legjobb beavatkozás sokszor nem az, amelyet akkor végzünk el, amikor már kialakult a baj, hanem az, amellyel megakadályozzuk, hogy egyáltalán odáig jussunk. Félreértés ne essék, van olyan család, ahonnan a gyermeket ki kell emelni, ha bántalmazták, ha súlyosan elhanyagolták, ha testi vagy lelki biztonsága másként nem védhető meg. Ilyenkor az államnak nem szabad haboznia.

De nem minden rosszul működő család bántalmazó család. Van, ahol szegénység van, van, ahol nagyon fiatalok a szülők, van, ahol generációk óta rossz minták öröklődnek tovább, és van, ahol egyszerűen senki nem tanította meg az anyának vagy az apának, hogyan is kell egy kisgyermek szükségleteire jól reagálni.

Törvényünk egyébként világosan fogalmaz: kizárólag anyagi okból nem szabad elválasztani a gyermeket a családjától. Szerintem ebből még következik valami más is. A probléma megfelelő segítséggel orvosolható, akkor ezt a segítséget időben oda kell vinni. Ehhez már ma is vannak eszközeink, ott vannak a védőnők, ott vannak a család- és gyermekjóléti szolgálatok, ott vannak az önkormányzatok, amelyek egy kistelepülésen sokszor pontosabban tudják, hol kerül egy család nehéz helyzetbe.

Tehát nem valami idegen modellt kell kitalálnunk, az alap már létezik. Én azt javaslom, hogy erre építve indítsunk egy célzott helyi prevenciós programot, ahol az önkormányzat, a védőnő, a családsegítő együtt képes elérni azokat a fiatal, nehéz helyzetben lévő szülőket, akik még nem hatósági ügyek, de már láthatóan segítségre szorulnak. És legyen hely, ahol segítséget kaphatnak a legalapvetőbb dolgokban: hogyan alakítsanak ki napirendet, hogyan gondozzanak biztonságosan egy csecsemőt, hogyan kezeljenek konfliktust, hogyan teremtsenek kiszámítható környezetet. Mikor kell orvoshoz, védőnőhöz vagy szakemberhez fordulni, ha beteg a gyermek?

Nem szülővizsgáról beszélek, nem új hatóságról, és főleg nem arról, hogy a szegény embereket megbélyegezzük. Segítségről beszélek, olyan segítségről, amelyet még akkor adunk, amikor van esély arra, hogy a család együtt maradjon. 2025-ben több mint 20 ezer kiskorú élt gyermekvédelmi szakellátásban Magyarországon. Minden egyes kiemelés mögött van egy történet, de nem mindegyiket lehet megelőzni. De ha csak egy részüknél képesek vagyunk hónapokkal vagy évekkel korábban jól beavatkozni, akkor kötelességünk megpróbálni.

Ezért kérem a kormánytól, hogy dolgozzunk ki önkormányzati pilotprogramot a veszélyeztetettség korai felismerésére, a szülői készségek megerősítésére, szakmai protokollal, megfelelő családsegítő kapacitással, és mérjük meg azt is, hogy működik-e. Mert a jó gyermekvédelem nem ott kezdődik, amikor kiemeljük a gyermeket a családból, hanem ott, amikor időben észrevesszük, ha egy család segítségre szorul, és valóban segítünk neki. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu