BAKOS CSABA ATTILA, a TISZA képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! És nem utolsósorban azok a honfitársaink, akik ilyen sokáig kitartottak velünk, és még követik az eseményeket itt az Országházban! Köszönöm szépen a szót.

Engedjék meg nekem, hogy ne legyek annyira lovagias, mint amennyire a honvédelmi miniszter úr volt, úgyhogy egy kicsit többet foglalkozzak ezzel a témával, mint első hallatra talán szükséges is lehetne.

Kicsit több mint három évtizeddel ezelőtt, amikor a délszláv háború már konkrétan Magyarország biztonságát akadályozta vagy fenyegette, a Magyar Honvédség egy nagyon fontos felismerést tett, mégpedig azt, hogy szüksége van egy olyan katonai szervezetre, amely képes gyorsan reagálni és a határon bármilyen kialakult helyzetet kezelni. Ez az alakulat a Magyar Honvédség 88. Légimozgékonyságú Zászlóalja lett, az én anyaalakulatom.

Azért fontos ezt kiemelni, mert a 90-es évek elején és ’96-ban, amikor én odakerültem, akkor alapvetően azt gyakoroltuk, az volt a felkészítés lényege, hogy a határon próbáljuk meg Magyarország biztonságát megvédeni.

Az azóta eltelt több mint három évtized azonban egy másik, legalább ilyen fontos tanulsággal is szolgált. Az pedig az, hogy Magyarország biztonságát nem a határoknál kell csak és kizárólag biztosítanunk, hanem azon kívül is van lehetőség arra, hogy hozzájáruljunk a biztonsághoz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nemsokára egy nagyon fontos dátumhoz fogunk elérni, ez decemberben lesz majd, mégpedig ahhoz, hogy 30 évvel ezelőtt, 1996-ban tértek haza az első magyar honvédek az IFOR-szolgálat teljesítéséből. Ez a szerepvállalás, ahogy már hallhattuk Borics képviselőtársamtól is, alapvetően egy, a daytoni békemegállapodásban megfogalmazott béketeremtő feladatok végrehajtása volt, és ennek következtében megkezdődött a Magyar Honvédségnek egy olyan szerepvállalása, amivel elsősorban Európán belül biztosította azt, hogy képes szövetséges rendben együttműködni, ezzel járulva hozzá egyébként természetesen az országunk biztonságához.

Ez a két feladat, amiről az elején beszéltem, Magyarország fegyveres védelme a határainknál, illetve akkor még nem voltunk a NATO tagja, de együttműködő képességgel rendelkeztünk, vagyis ennek megfelelően a békeműveletek folytatása egymásnak nem alternatívája, két különböző dolog, de egységében támogatja Magyarország biztonságát. A honvédelem és a szövetségesi kötelezettségek teljesítése ugyanannak a nemzeti biztonsági érdeknek a két egymást erősítő oldala, ezt szeretném ebben aláhúzni.

Számomra Bosznia-Hercegovina egyébként nemcsak egy általában ismert földrajzi terület vagy egy katonai művelet a térképen, amiről annak idején az egyetemen oktattam, hanem az első külszolgálatomat ott teljesítettem az SFOR kötelékében, egy saját magam által felkészített századot vezethettem ott egy éven keresztül egy szarajevói bázisról kiindulva. Azt, hogy hogyan kell megvédenünk a hazánkat, megtanulhattam a 88. Légimozgékonyságú Zászlóaljnál, de azt, hogy mit jelent valójában a béke, azt, hogy ez nem csak a fegyverzaj elcsendesedése, Boszniában tanulhattam meg, és ott tapasztalhattam meg azt, hogy ennek a békének a fenntartása milyen kihívás, mekkora fegyelemre, milyen felkészültségre és sokszor milyen nehéz döntésekre és leginkább lemondásokra vezet minket.

Majd több mint két évtizeddel később visszatérhettem Szarajevóba az előbb említett 2024-es évben, amikor a hadszíntéri parancsnoki beosztást egy magyar tábornok vette át, és nekem abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy ennek a tábornok úrnak lehettem a katonai tanácsadója. Tehát ugyanabba a városba tértem vissza, ugyanabba a térségbe tértem vissza, de egy jelentősen megváltozott Magyar Honvédség képességével tértem oda vissza.

Amikor először szolgáltam ott, akkor a magyar katonák nemzetközi együttműködésben bizonyították felkészültségüket; amikor utoljára tértem vissza Szarajevóba mint honvédtiszt, akkor egy magyar tábornok irányította ezt a műveletet. Ezt szeretném nagyon mélyen aláhúzni, hogy mit jelent ez a Magyar Honvédségnek. Három évtized alatt a Magyar Honvédség nemzetközi műveletek részvevőjéből azok vezetésére is képes, megbecsült szövetséges erővé fejlődött; ez nem magától értetődő. Ehhez a honvédeink nemzedékeinek szolgálatára, családjaik áldozatvállalására, folyamatos tanulásra és a szövetségeseinkkel közösen megszerzett tapasztalatokra van szükség.

Tisztelt Képviselőtársaim! A béke szolgálata azonban nem veszélytelen. Október 29-én az EUFOR ALTHEA művelet egyik olasz katonai helikoptere tragikus balesetet szenvedett Bosznia-Hercegovinában. Négy olasz bajtársunk életét vesztette, és további 11 pedig súlyosan megsérült. Engedjék meg, hogy ezen a helyen is kifejezzem őszinte részvétemet az elhunytak családtagjainak és bajtársaiknak, a sérülteknek pedig minél hamarabbi felépülést kívánjak.

(23.50)

De van ennek a három évtizednek, ami a hátunk mögött van, egy másik fokmérője, ami szerintem a legfontosabb, az pedig egy emberibb, egy sokkal emberibb mérce. Ez pedig azt jelenti, hogy 1995 decemberétől fogva Boszniában felnőttek olyan emberek és egy olyan nemzedék, akiknek nem kellett a háború poklát megismernie. Gyerekek születhettek meg, akik ma iskolába járhatnak, családot alapíthatnak és békében élhetnek.

Természetesen ezt a békét nem egyedül a katonák teremtették meg, de a magyar honvédek szövetségesekkel együtt hozzájárultak a biztonság feltételeinek a fenntartásához, és talán ez a legfontosabb a békefenntartásban. Talán ez a legfontosabb a békefenntartásban, nem az, hogy hány katonát vezénylünk oda, hanem az, hogy mennyi embernek könnyítjük meg az életét.

Tisztelt Országgyűlés! Ma az EUFOR ALTHEA műveletben történő magyar katonai szerepvállalásról szóló kormányzati beszámoló elfogadásáról döntünk. Ahogy előttem említették, ez egy létszámemelésről szól, illetve egy kiterjesztett telepítési lehetőségről, azért, hogy megfeleljünk azoknak az elvárásoknak, amikben az osztrák partnerrel megegyeztünk.

Ez egy fontos jogi kérdés, ami biztosítja ezt a lehetőséget, de a számok mögött ennél lényegesen többről van szó: arról, hogy Magyarország képes‑e folyamatosan, megbízhatóan teljesíteni a nemzetközi műveletekben, és arról, hogy a Magyar Honvédség rendelkezik‑e azokkal a képességekkel, amelyekkel ezt végre tudja hajtani. Mert szövetségesi megbecsülést nem lehet csupán diplomáciai nyilatkozatokkal megszerezni, ezt teljesítménnyel is ki kell érdemelni és alá kell támasztani.

A Nyugat-Balkán stabilitása Magyarország számára nem távoli külpolitikai kérdés, hanem elemi biztonsági érdekünk. A térség történelme már többször megmutatta, milyen gyorsan válhat egy regionális helyzet konfliktussá és problémává, ami minket elsősorban érinthet. Ezért, amikor a magyar honvédek Bosznia-Hercegovinában teljesítenek szolgálatot, nem idegen érdekeket szolgálnak, Magyarország biztonságához is hozzájárulnak, és amikor ezt a szövetségeseinkkel együtt tesszük, nem csökken, hanem erősödik hazánk képessége a saját érdekeinek érvényesítésére. A szövetségi együttműködés ugyanis nem helyettesíti a nemzeti felelősséget, éppen ellenkezőleg, megköveteli azt. Csak az lehet értékes szövetséges, aki maga is képes felelősséget vállalni a közös biztonságért.

Tisztelt Képviselőtársaim! A katonai szerepvállalás ugyanakkor felelősséget is jelent: felelősséget a műveleti sikerért, felelősséget a szolgálatot teljesítő honvédekért és felelősséget azért, hogy a megszerzett tapasztalatokat a Magyar Honvédség további fejlesztéseiben is hasznosíthassuk. Éppen ezért tartom különösen fontosnak, hogy a Honvédelmi és Rendvédelmi Bizottság október 20-ai ülésén egyhangúlag támogatta a kezdeményezést, amely szerint a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök rendszeres tájékoztatást adjon a bizottságnak a külföldi katonai műveletekről, azoknak a tapasztalatairól. Ezt a kezdeményezést a miniszter úr támogatja, és ennek én nagyon örülök.

Meggyőződésem, hogy a parlamenti felelősség nem érhet véget a katonai szerepvállalás közjogi feltételeinek megteremtésénél, azt is meg kell vizsgálnunk, milyen tapasztalatokkal térnek haza honvédeink, mit tanultak a műveletekből, milyen képességeink bizonyultak megfelelőnek, és milyen területeken szükséges további fejlesztésekhez hozzáfognunk, mert a külföldi műveletekben megszerzett tudásnak végső soron a Magyar Honvédség egészét kell erősítenie.

A honvédektől elvárt helytállás mellé nekünk is oda kell tenni a magunkét: a felelős parlamenti munkát, a szakmai párbeszédet, amit itt szeretnék megköszönni én is a Honvédelmi és Rendvédelmi Bizottság többségi és ellenzéki felének is, mert szerintem mi ott tényleg meg tudjuk teremteni a nemzeti minimumot, ahogy ez eddig is sikerült, ezt nagyon-nagyon szépen köszönöm, a szakmai párbeszédet, amiről az előbb említést tettem, annak érdekében, hogy a tapasztalatokat következetesen fel tudjuk dolgozni.

Tisztelt Országgyűlés! Három évtizeddel ezelőtt egy fiatal katonai szervezetnél azt tanulhattam meg, hogy a haza védelme mindenekelőtt felkészültséget és készenlétet követel. Boszniában megtapasztalhattam az együttműködést és a nemzetközi felelősségvállalást, ma pedig az Országgyűlés Honvédelmi és Rendvédelmi Bizottságának elnökeként azt tartom kötelességnek, hogy ezeket a tapasztalatokat a parlamenti döntéshozatal szolgálatába állítsam. Mert a hazaszeretet nemcsak egy érzés, a hazaszeretet felelősségvállalás, felkészültség és szükség esetén helytállás itthon és ha kell, külföldön is.

A magyar honvédek ezt három évtizede példásan teljesítik Bosznia-Hercegovinában, szolgálatuk hozzájárul egy háborúval sújtott térség békéjének a fenntartásához, éppen ezért én javaslom, hogy a H/905. számú határozatot a parlament fogadja el.

Kérem képviselőtársaimat, hogy a kormányzati beszámoló elfogadásával ismerjék el a magyar honvédek teljesítményét a nemzetközi szerepvállalás területén, mert amikor a magyar honvéd külföldön helytáll, Magyarország biztonságát és becsületét is szolgálja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu