DR. RUSZIN-SZENDI ROMULUSZ honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Csak hogy melegítsünk (Derültség és taps.), úgyis hosszú lesz, de nekem másik javaslatom van: holnap reggel nagy tisztelettel várok mindenkit, ahol félárbócra húzzuk a magyar lobogót. Várom természetesen a HRB és a Nemzetbiztonsági Kabinet (sic!) tagjait. Én azt gondolom, méltó lenne, ha egyszer november 4-én együtt lehetnénk a Kossuth téren. Ezen én ott leszek, az biztos, és a katonák is ott lesznek. (Taps. ‑ Dr. Apáti István: Hánykor?)

Ha már itt idézetekkel kezdünk, egy biztonságpolitikai tanárom azt mondta, hogy polgár az, aki a családját a vagyonából eltartja, a többi állampolgár. Már értem, hogy miért van a „polgári” jelző a kormánynál is meg a Fidesznél, és értem, hogy miért ellenzik ennyire ezt az adót. Engedjék meg, hogy a katonáim és a rendőrök nevében (Sírást imitálva:) egy könnycseppet elmorzsoljak (Derültség.), mert akinek 1 milliárd 100 millió forint vagyona van, az egymillió forint pluszadót fog fizetni. Hát, én azt gondolom, hogy ez nem akkora áldozat. (Taps a kormánypárt soraiban.) És lehet populizmussal vádolni, ezt elhiszem, de még egyszer, vagy ahogy képviselőtársam mondta: akinek 1100 millió forintja van (Dr. Apáti István: Keményebb! Sokkal keményebb!) ‑ ugye, hogy sokkal keményebb? ‑, az évente plusz egymillió forintot befizet, ez szerintem nem akkora áldozat.

És akkor már idézzünk egy nótát is az LGT-től: szól a rádió, a leírt szöveg felolvasandó, megírták előre. Frankó, csak nem hallgatták meg, amit miniszter úr mond. Ami problémával előjönnek, szinte mindre megoldás van ebben a törvényjavaslatban. És azt is elhiszem, hogy egy csomó európai országból kivezették, remélem, mi is eljutunk majd oda, hogy kivezethetjük (Bujdosó Andrea Anna: Így van!), mint a svédek, száz év múlva vagy száz év után. (Derültség.) Ők elértek valamit. Szeretnék úgy élni, mint a svédek, de akár úgy is, mint Svájcban, az se rossz. Lehet, hogy ez a lépés most kell, és nem tudjuk, meddig lesz, de én azt gondolom, hogy a közös teherviselés valóban olyan fontos, hogy akinek több van… Van egy katonám, keres, mondjuk, 400 ezret, és százalékban ugyanannyi személyi jövedelemadót fizet, mint az, akinek egymilliárdja van. Melyiknek marad több a zsebében? Amikor elmegy a boltba kenyérért ‑ kaviárt nem fognak venni, az nekik nem jut ‑, akkor melyiknek jut több utána? Erről szól a történet egy kicsit.

És még egyszer: lehet minket populizmussal vádolni, de ha a jövő évi költségvetésben az a 200 milliárd segít nekünk abban, hogy adjunk annak, akinek egyébként nehezebb lenne, akkor szerintem ez a kockázat most mindenképpen megéri.

Én azt gondolom, hogy ne ítéljük el a becsületes magyar vállalkozókat. Itt a szürkezónáról beszéltünk, a magyar leleményességről, ami mind igaz, higgyék el, én tudom, a bakák még leleményesebbek. Ugye, azt mondtuk régen, hogy amit két katona nem őriz, négy csavar nem fogja, azt ellopják. A katonák sem ilyenek ma már, már rég nem ilyenek a katonák, mert fejlődtek, és azt gondolják, hogy nem veszem el, mert utána, amikor kell, akkor nekem nem lesz meg. (Sic!) Ők is elkezdtek… ‑ körülbelül hét-nyolc éve nem kellett eljárást indítani bajtársi lopásért, korábban ez ment. (Dr. Takács Árpád: Nem bukott le!) Nem derült ki, az is lehet, de nem, hanem mert vigyáznak egymásra. Én remélem, hogy a magyar társadalom is eljutott ide, és a vállalkozók is eljutottak oda, hogy ők hajlandók áldozni.

Emlékezzenek, mi történt Pakson! Senki nem mondta ezeknek a vállalkozóknak, és váratlan fordulatként nem az oligarchák, hanem ezek a kis- és középvállalkozások jelentek meg Pakson, és hoztak kaját, innivalót meg követ a katonáknak (Novák Előd: Orbán Győző!), az embereknek, akik ott dolgoztak, mert nekik fontos Magyarország. Úgyhogy ne ítéljük el őket (Taps a kormánypárt soraiban. Dr. Takács Árpád tapsol.), és ne állítsuk ezt be úgy, mint egy büntetés, mert ez nem az, a zöme nem annak fogja érezni. Az fogja annak érezni, aki nem munkával kereste meg. Az a híres széles váll, amit képviselőtársam mondott, ők szívesen áldoznak most is. Ezek a vállalkozók sokkal többet áldoznak most is charityre, ők odaadják, sokkal többet.

Emlékszem, amikor Debrecenben gyűjtöttünk egy beteg kisfiúnak (Dr. Apáti István: Az más!), a hatástalanított fegyveremért több mint egymillió forintot fizettek, egy vállalkozó az ország másik végéből, mert azt mondta, hogy segíteni akar. (Dr. Takács Árpád: Az nem adó!) Ez nem adó, de szívesen adja, ha látja, hogy van értelme. Meggyőződésem, hogy aki figyelmesen olvassa a 2027. évi költségvetést, az látja, hogy igenis jó helyre megy ez a történet.

És még egy: versenyképesség, kkv-k ‑ jól hangzik ez az önök szájából. Aztán kit támogattak önök? Hány milliárdot adtak az akkugyáraknak, a nagyvállalkozóknak? Ez a lóvé miért nem a kkv-knak ment akkor? És a versenyképesség nemcsak az adón múlik, hanem rengeteg más összetevője van: hétszer akkora energiaárat kellett fizetniük az önök idejében, mint a szomszédos országokban. Ez az igazi versenyképesség, és nem az, hogy 1100 millióból még egymilliót pluszban befizetnek.

Az innováció ugyanez. Nézzük meg, hogy az önök költségvetéséből mennyit költött a kormány innovációra, meg mi mennyit akarunk költeni innovációra! Ez is a kormány feladata, hogy segítsük innovációban a kis- és középvállalkozásokat ‑ ez is menni fog.

Tehát az a kérésem ‑ itt beszéltünk sokat a nagy képről ‑, hogy akkor nézzük a nagy képet. Nézzük a nagy képet, hogy ez a teljes költségvetés, a 2027-es költségvetés mit akar visszafordítani a kkv-knak, hogyan próbálja versenyképesebbé tenni őket, és mellette az igazán nagyvonalú… ‑ és nem a vállalkozásokat, hanem az embereket fogja ez a vagyonadó sújtani, pontosabban felkérni őket arra, hogy járuljanak hozzá a közös teherteherviseléshez. Énszerintem a zöme boldogan fogja fizetni, mert tudja, hogy jó helyre megy. Jelentem, befejeztem. (A kormánypárti képviselők felállva tapsolnak. Dr. Ruszin-Szendi Romulusz állva köszöni meg a tapsot.)

Forrás: parlament.hu