GYÖNGYÖSI ISTVÁN (TISZA): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egészen Deutsch Tamás felszólalásáig éreztem azt, hogy ez a vita értelmes keretek között tud zajlani, de halvány foszlányát is elvesztettem afelé, hogy ezt a vitát értelmesen végig tudjuk mondani.

(15.10)

Milyen heves, milyen lendületes viselkedésmintát tanítanak ott, a gonosz Brüsszelben! Úgy néz ki, hogy nagyon-nagyon megy ez önnek. De hadd vigyem én is tovább akkor ezt a törvényjavaslatot kicsit más aspektusból megközelítve, kezdve egy kis személyes gondolattal.

Én olyan településen születtem, ahol a kérdés alapvetően nem az volt, hogy van‑e valakiben, egy fiatalban tehetség vagy akarat. Nagyon sokszor volt kérdés az is, hogy a srácnak van‑e lehetősége, mondjuk, busszal átmenni az egyesülethez, van‑e pénze a buszra, van‑e cipő, felszerelés, mez, ehhez hasonló dolgok. Én szeretem a focit, imádom. Szerintem nálam nincs nagyobb fociimádó ebben az Országházban. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy ha az ország egy másik pontjára születek, vagy ha közelebb van az egyesület, vagy ha jobb az infrastruktúra, könnyebb eljutni edzésre, akkor talán ma nem itt lennék. De az élet végül máshová vitt, ide, az Országházba. És lehet, hogy pont azért állok ma itt önök előtt, hogy a szemükbe nézzek és elmondhassam azt, hogy önök tévedtek, önök rátelepedtek az élsportra, de még így sem sikerült megoldani ezt a problémát, amiről itt beszélek.

És nem kívülről beszélek, mert az egyetem alatt a szakdolgozatomban a sport hátránykompenzáló szerepét vizsgáltam hátrányos helyzetű gyerekek körében, és az Országos Tudományos Diákköri Konferencián különdíjat értem el azért, mert ez egy releváns és eléggé elhanyagolt téma ebben az országban. Azóta is ugyanezt gondolom, hogy a sport nem egyszerűen eredmény, érem vagy bajnoki tabella, hanem közösség, kapaszkodó, önbizalom, fegyelem, és sokak számára ez egy második esély lett volna.

Joggal jön fel a költői kérdés, hogy miért nem ebből a szempontból közelítették meg azt, amikor ‑ és ismételnem kell Novák Előd szavait ‑ urambátyámrendszer szerint kiosztották, hogy melyik sportág kié legyen. Számomra egyszerűen, de ezt nem értik meg, hogy ez a törvényjavaslat nekem nem pusztán összeférhetetlenségi okról szól, hanem arról, hogy a sportot valóban azok vezessék ‑ és ez az, amit a leginkább nem tudnak megérteni ‑, akik a sportért felelnek, és ne azért kerüljenek vezetői pozícióba, mert politikai tisztségük vagy megfelelő kapcsolatuk van. S ez egyszerűen arról is szól, hogy aki közpénzzel gazdálkodik, annak el is kell tudni számolni vele.

A miniszter úr és Hende Máté képviselőtársam is elmondta, hogy világos határt húz ez a javaslat. Tehát azt, hogy meghatározott politikai és állami tisztségviselők megbízatásuk alatt és annak megszűnését követően négy évig nem tölthetnek be vezető tisztséget azokban a sportszervezetekben, amelyekben legalább 500 igazolt sportolóval rendelkeznek. Ez miért fáj önöknek? A kisebb egyesületeket ez nem érinti.

De a másik téma az, hogy a közpénzzel való tisztességes gazdálkodásnál nincs kicsi vagy nagyobb klub, mert ha egy sportszervezetnél a sportcélú állami támogatás felhasználása során törvény szerint szabálytalanságot állapítanak meg, akkor az integritási szabályokat is figyelembe kell venni. Ez volt a második pont, amit képviselőtársam el is mondott, és ez fontos különbség.

És az is fontos, hogy ne keverjünk össze mindent mindennel. Ez a törvény nem arról szól, hogy elvesszük a magyar sport pénzét, és végképp nem arról, hogy tönkre akarjuk tenni a magyar sportot vagy az MTK-t. Én elismerem a magyar labdarúgás és a sport teljesítményét, ami ebben az országban van. Éppen ellenkezőleg: mi a sport önállóságát akarjuk erősíteni. Azt akarjuk, hogy egy edzőnek, egyesületnek vagy sportolónak ne azért legyen már jövője, mert ismeri a megfelelő politikust, és ne kelljen a kegyeit keresni, ne legyen a politikai kapcsolat sportvezetői képesítés. Mert pontosan tudom, mi hiányozhat például egy kistelepülésen élő gyermeknél: nem politikai vezető vagy közvetítő, hanem egy pálya, egy edző, egy busz vagy egy cipő, és valódi segítség, valódi lehetőség.

De ez változni fog, higgyék el, mert nem fog kevesebb jutni a sportra a következő években, hiszen az utánpótlást és a tehetséggondozást is prioritásként fogja kezelni a TISZA-kormány. Mert sok olyan fiú és lány él ma a magyar falvakban, akiknek hatalmas tehetségük van, higgyék el. De van, ahol az utazás, a felszerelés ára, vagy akár a család mindennapi megélhetése is akadályt jelent. Ezt egyszer nem hallottam ma, hogy ezen, mondjuk, aggódnának. Az ő esélyeiket is növelni kell, és minden forint, amelyet a magyar sportba teszünk, akkor ér valamit, ha végül közelebb visszük ezt hozzájuk. A sportvezetői szék nem lehet politikai parkolópálya. Nem arra való, hogy a politikusok pozíciót, befolyást vagy kapcsolatokat építsenek benne, de úgy tűnik, hogy ezt félreértették.

És a zárszó. Teljesen jó, hogy ön is itt van európai parlamenti képviselőként, mert nem csak országgyűlési képviselőknek mondhatjuk ezt el, hogy hetek, hónapok óta halljuk azt, hogy önök jogállamot, demokráciát, önkényt kiáltanak. De hadd mondjuk már ki, mi az igazság! Önök, akiknek ‑ igazából eufemista leszek ‑ az elmúlt 16 évben mindenféle-fajta hatalom a kezükben volt, és önök mondják ezt, hogy demokráciáért, jogállamért kiáltanak. De mondjuk ki, mi az igazság! Engem, vagy a képviselőtársaimat, vagy azt a több mint hárommillió embert, aki ránk szavazott ‑ és most már egyre többen ‑ megpróbálhatnak átverni, átlátunk önökön. De legalább a saját választópolgáraikat nézve, és ne őket lenézve kommunikáljanak, amikor ebben a Házban demokráciát, jogállamot kiáltanak!

Hadd legyen egy jó tanácsom önöknek: szedjék össze magukat, mert annak már van jele, és egyszerűen az már egy elég erős jel, hogy a támogatottságuk lassan már az 1-es számot fogja ütni, ha összeraknánk az ellenzéki frakciókat. Tehát mi a tanácsom? Legyenek konstruktívak, végre mutatkozzanak már meg valódi ellenzékként, és szedjék össze magukat! Ennyi. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu