HENDE MÁTÉ, a TISZA képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeptember 18-án jelentette be miniszterelnök úr, hogy a magyar sportban összeférhetetlenségi szabályokat vezetünk be. Azóta társadalmi egyeztetés zajlott, október 22-én pedig a javaslat a Ház elé került.

A sportot mindannyian szeretjük, ezért érdemes tisztázni, miről szól és miről nem szól ez a törvény. Nem a klubok és nem a szurkolók ellen szól. A klubok és a lelátók továbbra is a szurkolóké, a sportolóké és az edzőké maradnak. Azt akarjuk, hogy a sportvezető azért legyen ott, mert ért a sporthoz, és ne azért, mert a politikában jó helyen áll. Ezt jelenti a T/214. (sic!) számú törvényjavaslat.

Hadd kezdjem azzal, hogy hogyan jutottunk ide, mert ez nem véletlen volt. Amikor Kocsis Máté átvette a Magyar Kézilabda Szövetséget, nyíltan megmondta, hogy életében nem kézilabdázott, és azt a feladatot kapta, hogy a lehető legtöbb támogatást, lobbierőt adja a kézilabdának. Ezt nem is szégyellte, mert ebben a rendszerben ez volt a belépőjegy. A szövetségek élére nem azokat hívták, akik értettek a sporthoz, hanem azokat, akik hozni tudták a pénzt. Aki nem volt a hatalom közelében, az kimaradt. Ezt nem lehet szabad választásnak nevezni, ez alkalmazkodási kényszer volt. De ne higgyék, hogy ez néhány ismert névről szól. Tállai András Mezőkövesden, Tiba István Balmazújvárosban, Deutsch Tamás az MTK-nál ‑ aki itt van velünk, köszöntjük szeretettel ‑, és még sorolhatnám, országgyűlési képviselők, kormánytagok, pártvezetők, akik egyszerre töltöttek be politikai hatalmat és sportvezetői széket is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most három esetet mondok el, kérem, hogy figyeljenek rájuk, hiszen mindegyikben ugyanaz a minta található. A Magyar Tenisz Szövetség Szűcs Lajos fideszes képviselő elnöksége alatt úgy omlott össze, hogy a kezdetben bejelentett 3,5 milliárdos hiányból a független átvilágítás után 4-5 milliárdos tartozás lett, átláthatatlan versenyvezetési szerződésekkel és 10 milliós tartozásokkal játékosok, edzők és beszállítók felé. A felszámolást az adófizetők pénzéből kerülték el, több mint 12 milliárd forintot fizettek ki a szövetség rendezésére. A szövetség élén ezután pedig Lázár János következett.

A birkózószövetség élén Németh Szilárd állt, akiről az egész ország nap mint nap tudta, hogy mit evett ebédre, mert ő maga tartotta fontosnak ezt megosztani a nagyvilággal. A csepeli birkózócsarnokra szánt állami pénz, összesen közel 5 milliárd forint nem a nagy múltú birkózóklubhoz ment, hanem a politikus saját csepeli címére bejegyzett magánalapítványhoz. A csarnok elkészülte után a klubot olyan bérleti díjjal zárták ki az épületből, amit nem tudott megfizetni. Ma 534 milliós kártérítési per folyik, és az érintett politikus a bíróságon tanúként azt mondta, hogy nem emlékszik a pénzek sorsára. Nem emlékszik milliárdokra!

A korcsolyaszövetség élén 15 évig állt Kósa Lajos. Hogy tud‑e korcsolyázni, azt nem tudom, de hogy 15 évig vékony jégen járt, az biztos. A közgyűlési szavazás előtt 2016 májusában végül visszalépett a jelöltségtől.

Tisztelt Ház! A T/214. (sic!) számú törvényjavaslatnak két alapelve van. Az első: a sport és a politika legyen független egymástól. Aki közhatalmat gyakorol, az nem irányíthat nagy sportszervezetet. A törvény szerint az országgyűlési és európai parlamenti képviselők, a megyei közgyűlések elnökei, a bíróságon bejegyzett pártok első számú vezetői, a kormányzati, politikai és szakmai felső vezetők és a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok vezetői nem lehetnek elnökök, alelnökök, elnökségi tagok vagy ügyvezetők sportszövetségekben, sportegyesületekben, sportvállalkozásokban és sportiskolákban, és nem ülhetnek az utánpótlás-nevelést fejlesztő alapítványok kuratóriumában sem. A visszaélés tartós lehetőségét négyéves hűtési idővel zárjuk el, a politikai tisztség megszűnését követő négy évben senki sem tölthet be sportvezetői pozíciót. Ez a szabály nem pártkérdés, nem fideszes és nem TISZA-s szabály, hanem pozíciószabály. Bárki, aki országgyűlési képviselő, kormánytisztviselő vagy pártvezető, ugyanúgy nem lehet nagy sportszervezet vezetője, bármelyik oldalon ül.

(A jegyzői székben Bodóczi Istvánt Ujvári Szilvia, dr. Csuzda Gábort Németh Balázs Lajos váltja fel.)

Ezek a szabályok kizárólag azokra a szervezetekre vonatkoznak, ahol az előző évben az igazolt sportolók száma elérte az 500-at, és ez a sportállamtitkár tájékoztatása szerint országosan 174 szervezetet jelent. A társadalmi egyeztetés során meghallgattuk az észrevételeket, és a javaslat eredeti szövegéből kikerültek a köztestületek, így a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság is.

A vita során el fog hangzani egy érv, ezt előre tudhatjuk, amelyre most meg is adom a választ. Azt fogják mondani, hogy ez egy személyre szabott törvény és politikai bosszú, amely csak az előző rendszer embereit célozza. A válasz pedig erre az, hogy a törvény nem személyekről szól, nem neveket tartalmaz, nem pozíciókat és objektív feltételeket, és országosan 20-30 embert érint. Ha egy TISZA-s képviselő jelenleg sportszervezet élén áll, neki is ugyanúgy távoznia kell. Ha pedig 2030 után mi hagyjuk el a hivatásunkat, mi sem lehetünk négy évig sportvezetők. Ugyanaz a szabály vonatkozik tehát mindenkire. Az átmenet pedig tiszta és tisztességes. A hatálybalépéskor hivatalban lévők 30 napon belül nyilatkoznak, 60 napon belül megszüntetik az összeférhetetlenséget, a törvény pedig a kihirdetést követő 45. napon lép hatályba.

Tisztelt Képviselőtársaim! A második alapelv pedig az integritás, vagyis az, hogy aki állami pénzt kap, az számoljon el vele. Ha egy sportszervezetnél az állami támogatás felhasználásakor súlyos szabálytalanságot állapítanak meg, vagyis valótlan adatot szolgáltattak, nem rendeltetésszerűen költötték el a magyar emberek adóforintjait, vagy 30 napnál többet késtek a visszafizetéssel és emiatt a támogatási szerződést felbontották, vagy a támogatási okiratot visszavonták, akkor annak a szervezetnek a vezetője a jogerős döntéstől számított négy évig nem lehet sportvezető. Aki vezetői szerepet kap, annak a felelősséget is vállalnia kell. A közpénz védelme nem méretfüggő, ezért ez a szabály az igazolt sportolók számától függetlenül minden sportszervezetre vonatkozik. Tehát nem csak a nagy klubokról van szó.

(14.10)

A Zala Megyei Főügyészség múlt csütörtökön, október 29-én közölte, hogy vádat emeltek egy Keszthely környéki labdarúgó-egyesület elnöke ellen. A vád szerint több mint 35 millió forint taotámogatás felhasználásáról nem számolt el. Egy vidéki klub, 35 millió forint és öt év, amíg valaki rákérdezett. A bíróság majd dönt arról, hogy az elnök bűnös‑e, arról viszont nekünk kell dönteni, hogy ez többet ne fordulhasson elő.

Tisztelt Ház! Arra is válaszolnom kell, ami a vitában biztosan elő fog még kerülni: azt fogják mondani, hogy elvesszük a pénzt a sporttól. Ez egyszerűen nem igaz. Mi is támogatjuk a sportot, és a forrás nem csökken: 453 milliárd forintot adunk a magyar sportnak. Ez az összeg átlátható módon a költségvetésből, ellenőrizhetően érkezik majd. A tét pedig nemcsak a pénz mennyisége, hanem az, mit hoz a magyar emberek mozgása számára.

Az idei Eurobarométer-felmérés szerint a magyarok 46 százaléka soha nem sportol; az uniós átlag ezzel szemben 39 százalék. Igaz, 2022 óta ez az arány javult, de még így is lemaradunk. Hetente többször a magyarok 32, az uniós országokban átlagosan az emberek 38 százaléka mozog, a magyarok háromnegyede pedig egyetlen sport- vagy szabadidős klubnak sem tagja, miközben az uniós átlag 57 százalék. Milliárdok mentek el a látványsportokra, miközben a mozgás szokását az iskolákban és a településeken kellene megteremteni.

Azt akarjuk, hogy ez a 46 százalék évről évre csökkenjen. Olyan országot akarunk, ahol az iskolában újra rendes tornaóra van, ahol a falusi gyerek is eljut egy jó edzőhöz, ahol a szövetség élén olyan kompetens vezető áll, aki ért hozzá, és nem politikai alapon hozza a pénzt, és ahol bárki utánanézhet, mire ment el a sportra szánt közpénz. Ezt nem egyetlen törvény teremti meg, de ez a törvény az első lépés, mert nélküle a többi sem működne.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök előtt egyszerű a kérdés: azt akarjuk‑e, hogy a magyar sport továbbra is a politikai karrierek pihenőhelye és a közpénz elcsorgásának csatornája legyen, vagy azt, hogy végre azoké legyen, akik edzenek, versenyeznek és sportot szerveznek?

Ez a törvény az alap, amire építeni lehet. Ha a támogatás nyilvános, ha a vezető felel azért, ami az ő idejében történik, és ha a szövetség élén az áll, aki ért hozzá, akkor lesz értelme a következő lépéseknek, az új támogatási rendszernek és például a vidéki egyesületek fejlesztésének. Alap nélkül ezek mind csak ígéretek maradnának. Mi pedig erre építünk tovább.

Hadd mondjak végül valami személyeset is. Jómagam is versenysportoltam, és tudom, milyen az, amikor a reggeli edzésekre kelsz, amikor fájnak az edzések, és akkor is csinálod. Azt is tudom, mi tartott ott: a hit, hogy a pályán az számít, amit beleteszel, és nem az, hogy kit ismersz. Ez az, amit a sport egy életre megtanít, és ez az, amit nem szabad elvenni tőle. A sportot mindenki szereti. Ma azokról döntünk, akik megszállták, és arról a hitről, amelyet nem szabad megszállni.

Mutassunk piros lapot a politikai megszállásnak, és adjuk vissza a sportot a sportolóknak, az edzőknek és a gyerekeknek! Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu