KALÁZDI-KEREKES KINGA (TISZA): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én első körben Kardosné Gyurkó Kata képviselő asszonyhoz szeretnék szólni. Két-három hete ül abban a frakcióban, de úgy látom, hogy már remekül megtanulta elferdíteni a valóságot. Sokat elmond erről, hogy a mi mindig higgadt pénzügyminiszter urunk is hátranézett, hogy ön melyik törvényjavaslatról beszél.

Ahogy, azt hiszem, Máthé Zsuzsa képviselő asszony is kihangsúlyozta, hogy csökkentjük a kétgyermekes, negyven év feletti anyák fizetését: nem csökkentjük. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: De, de!) Tehát ez nem volt törvényben. És az, hogy a Fidesz… (Folyamatos nagy zaj a Fidesz padsoraiban. ‑ Dr. Koncz Zsófia: Az én törvényjavaslatom volt!) Értem, 2025-ben, hogy majd 2027-től. De volt erre a költségvetésben…? (Dr. Máthé Zsuzsa: Benne van a törvényben!) Volt erre a költségvetésben önök szerint bármi fedezet? (Az elnök csenget. Szalai Piroska közbeszól.) Aha, igen, az a 3,5 százalék, ami végül 8 százalék lett, idejutottunk, ugye, a hiány… (Szalai Piroska: 6,2 százalék! ‑ Az elnök csenget.) Így van, 6,2, persze!

Szóval, ezzel kezdte Kardosné Gyurkó Kata, miközben több mint egymillió család jár jobban ezzel a törvényjavaslattal, és van egy rendkívül szűk sáv, ahol a kiemelkedően magas fizetésű édesanyák esetleg rosszabbul járnak. Én tudom, hogy önnek négygyermekes anyaként, magas fizetéssel, politikusként ez egy negatívum és fáj (Dr. Máthé Zsuzsa: Nem csak nekem!), de én egy olyan országban szeretnék élni, ahol a szolidaritás valóban szolidaritás.

(18.30)

Én hat éve szja-mentes édesanyaként nagyon nyugodt szívvel fogom befizetni januártól azt a 15 százalék szja-t a fizetésem arányos része tekintetében.

Úgyhogy igazából ennyit szerettem volna mondani, hogy ne csináljuk, tehát ne legyünk álszentek, és egy kicsit nézzenek magukba önök ott, a másik oldalon. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiból.)

Forrás: parlament.hu