KÁRMÁN ANDRÁS pénzügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Igyekszem nem kitölteni a rendelkezésemre álló időt, ugyanakkor néhány tényt szeretnék megismételni, illetve néhány hamis állítást megcáfolni, ami itt a vitában elhangzott, mert azért volt néhány.
Kezdeném először a nagyobb képpel. Ebben az évben, ha nem történt volna kormányváltás, a GDP 8,3 százaléka lett volna az államháztartás hiánya. Tudom, az ellenzéki képviselők nem szeretik ezt a számítást, úgyhogy maradjunk a tényeknél: az első negyedévben 9 százalék volt a költségvetés hiánya, mert ez tény. Most mi egy olyan költségvetést terjesztettünk be a parlamentnek, amelyben 5 százalék alatti hiány szerepel. Ilyen hiánycsökkentés mellett történik az meg, hogy duplájára emeljük a családi pótlékot. Megint csak a számok: 1 millió 50 ezer család, 1 millió 700 ezer gyerek fog dupla családi pótlékot kapni januártól, és ez éves szinten 300 milliárd forint többlettámogatást jelent a családoknak, a gyerekeknek. (Taps a kormánypárt soraiból.)
Emellett 9 százalékra csökken a minimálbéresek személyi jövedelemadója, és csaknem két és fél millió adózónak fog csökkenni az adójóváírás következtében a személyi jövedelemadója. Tudom, hogy sok megjegyzés elhangzott erre, hogy mit számít 20 ezer forint havonta (Zsigó Róbert: Ilyen megjegyzés nem hangzott el!), de én azt gondolom, hogy ez a 20 ezer forint egy minimálbéresnél egyébként azt jelenti, hogy 9 százalékkal nő meg a jövedelme, változatlan bruttó bér mellett. Mert, ugye, 15-ről 9-re esik ‑ de az százalékpont! ‑ az adóterhelés; az azt jelenti, hogy változatlan bruttó bér mellett 9 százalékos nettó béremelést kap meg.
És akkor itt szeretném tisztázni, az, ami a személyijövedelemadó-javaslatban szerepel, hogy 340 ezer forinttól kezdődően érvényesül ez a 9 százalékos adó, az nem azért van, mert hónapokkal ezelőtt a Pénzügyminisztérium a jövőbe látott, és tudta, hogy majd 340 ezer forint minimálbérben fognak megegyezni a munkavállalók és a munkáltatók képviselői, hiszen nincs is még ilyen megegyezés, hanem nem akartunk olyan helyzetet, hogy olyan minimálbér-megállapodás szülessen majd a jövőben, amely mellett 9 százaléknál magasabb az adó. Tehát ez nem azt jelenti, hogy 5 százalék lesz a bruttó minimálbér-emelés, hiszen nincsen ilyen megállapodás, nem tudjuk, mekkora lesz, akármekkora lesz, ehhez 9 százalékot fog hozzáadni az adócsökkentés.
És igen, valóban, az itt beterjesztett módosítások 45 milliárd forintot elvesznek 30-50 ezer családtól, azoktól, akiknél a családanya egyedül egymillió forint fölött keres. Ennek 45 milliárd forint hatása van, de ezzel együtt ez az egész beterjesztett javaslat 505 milliárd forinttal több pénzt ad a családoknak, mint amit idén kaptak a ma aktuális, hatályos szabályok szerint. És ez azt jelenti családok szintjén, hogy egymillió család magasabb jövedelemből, több családtámogatásból gazdálkodhat jövőre. És valóban, 30-50 ezer család van, amelyek magas bérszint mellett valamivel kevesebből fognak gazdálkodni, valamennyivel kevesebb támogatást fognak különböző formákban kapni, mint az idei évben. Én azt gondolom, hogy azért ez egy olyan arány, amikor 96 százalék vagy 97 százalék van a nyertes oldalon, amire azért nem lehet azt mondani, hogy nahát, micsoda szörnyű dolgot művel a TISZA-kormány; és ezzel tényleg a társadalom nagyon nagy része, a családok nagyon nagy része jobban jár, mint jelenleg.
Ami nagyon sokszor elhangzott ebben a vitában, és szeretném azért még egyszer, hogy legalább tényszerű dolgokban ne hangozzanak el hamis állítások: a családi adókedvezmények rendszere változatlan formában, változatlan összegben megmarad 2027-ben is, nem történik ebben változtatás, azért, mert azt gondoljuk, hogy egyébként ez jól működött az elmúlt években, és ezt a magyar emberek, a családok megszokták, és igenis erre szükség van. Személyes érintettségem is van egyébként a dologban: 2011-ben éppenséggel adóügyi államtitkár voltam, amikor bevezetésre került ez a rendszer. De én azt gondolom, hogy ezt a TISZA mindig is világossá tette, hogy ez egy jó rendszer, amit szeretne megtartani, abban a formában, ahogy 2025-ben egyébként meg lett valóban duplázva, jelentősen emelve az adókedvezmények rendszere.
Amiben változás van, és ami köré a vita csoportosult, az két kérdés. Az egyik az, hogy bevezetésre kerül ez az egymillió forintos bruttó jövedelemhatár a meglévő adómentességek esetében, és az, hogy nem kerül bevezetésre a 40 év feletti kétgyerekes anyáknak az az adómentessége, ami soha nem volt bevezetve, az elmúlt 16 évben soha nem valósult meg. Odáig jutott a Fidesz, hogy egy preambulumba beleírta, és fedezetlen választási ígéretként a választások előtt hangsúlyozta.
Nézzük meg a jövedelemhatár bevezetését az adómentesség esetében! Egyik részről hiába hangzik el, hogy ez micsoda igazságtalanság. Ma is van jövedelemhatár, például a 25 év alattiak esetében, azt ugyanúgy adómentességnek hívta mindig is a Fidesz-kormány, pedig ott még egy alacsonyabb jövedelemhatár van, 715 ezer forint. (Dr. Panyi Miklós: 25 év alatt nem keresnek olyan sokan ennyit!) Tehát egyáltalán nem idegen a magyar adórendszertől az, hogy van egy jövedelemhatár. Többek között a visszaéléseket korlátozza, mert ha egy korlátlan adómentessége van valakinek, és mondjuk, bejelentkezik egy vállalkozásba, nagyon könnyű utána milliókat átforgatni az ő jövedelmén keresztül adómentesen. Tehát nemcsak igazságossági, hanem adóelkerülési oka is van annak, hogy ma is van az adórendszerben ilyen, az előző kormány által bevezetett jövedelemhatár.
Ugyanezt javasoljuk, csak egy magasabb jövedelemszintnél, 1 millió forint jövedelemszintnél az anyák adómentessége kapcsán.
(20.50)
Hogy mennyire igazságos ez, az lehet megítélés kérdése. Ma egy 500 ezer forintot kereső édesanya 75 ezer forint támogatást kap a gyerekeihez adómentesség formájában, egy egymillió forintot kereső 150 ezret kap, és mi azt javasoljuk, hogy ennek legyen egy korlátja, tehát ne kapjon kétszer, háromszor, ötször, tízszer annyit az, aki kétszer, háromszor, ötször, tízszer annyit keres, mert van ennek egy méltányolható felső határa, és ezt a javaslat egymillió forintnál húzta meg. Én azt gondolom, hogy azért könnyű belátni, hogy ennek van egy igazságossága a társadalom felé.
Továbblépve az adójóváírással kapcsolatos megjegyzésekre, illetve az adócsökkentésre. Már említettem, hogy ebből a szempontból a 340 ezer forint nem azt jelenti, hogy ennyi lesz a minimálbér, ugyanakkor azt jelenti, hogy akármekkora lesz a minimálbér, az biztos, hogy 9 százalékkal jobban fog növekedni annak a vásárlóértéke, a nettó értéke, amit a munkavállaló kézhez kap, ahhoz képest, hogy mekkora béremelést kap.
Emellett, ha a magyar adórendszer versenyképessége már szóba került, a valóban magas jövedelemszintnél, de még az átlagjövedelem-szintnél is igaz, hogy az úgynevezett adóék Magyarországon nemzetközi összehasonlításban viszonylag alacsony. Az adóék nemcsak a személyi jövedelemadót, hanem minden munkára, munkaköltségre rárakódó terhet jelent, ez nálunk 41 százalék. Például pont az alacsony jövedelműek esetében, mint a minimálbéresek, az adóék nemzetközi összehasonlításban igenis nagyon magas, és ez hozzájárul ahhoz, hogy pont az alacsony képzettségű munkavállalóknál nemzetközileg is vagy az EU-n belül is nagyon alacsony nálunk a foglalkoztatási ráta. Itt a legális foglalkoztatásnak még van tere. Ez az adócsökkentés az adójóváíráson keresztül éppen a kedvező irányba hat, hiszen növelni fogja a foglalkoztatást és fehéríteni fogja a gazdaságot. Tehát ez egy nagyon is kívánatos irány, hogy az alacsonyan képzett munkavállalók esetében kisebb legyen az adóék, és ezáltal növekedjen az ő foglalkoztatásuk.
Még egy kritika hangzott el az adójóváírással kapcsolatban, hogy ez nagyon nagy adminisztratív feladatokat jelent. Ez nem igaz, ez a munkavállalókra semmiféle feladatot nem fog tenni. Elég a munkavállalónak nyilatkoznia, hogy neki más munkáltatótól nincs jövedelme, és tulajdonképpen onnantól kezdve ‑ lehet, hogy ez a képlet bonyolultnak tűnik, de azok a könyvelőprogramok, amelyek ma már minden munkahelyen működnek, egy kattintással kiszámolják, hogy mekkora adójóváírás jár a munkavállalónak ‑ ő már csak azt fogja látni, hogy ennyivel több pénzt fog kapni, ennyivel nagyobb utalás fog menni az ő számlájára. Tehát semmiféle ilyen adminisztratív nehézséget ez nem fog okozni.
És végül a kata kapcsán azt említeném meg, hogy azért itt a 8 millió forintos értékhatárnak van egy logikája, hiszen az, hogy 15 százalék a cégtől származó bevétel után a kulcs, éppen a havi 100 ezer forintos adónál jön ki évi 8 millió forintra. Tehát e mögött az értékhatár mögött ez volt.
Az pedig, hogy az éves árbevétel hogyan alakul, a múltban is és most is ahhoz igazodik alapvetően, hogy mekkora az áfamentes éves árbevételhatár, és ezért is emelkedik fel ez 22 millió forintra. Ha egyébként historikusan nézzük, akkor 2013-ban, amikor a kata bevezetésre került, 6 millió forint éves árbevételhatárhoz tartozott a havi 50 ezer forintos tételes adó. Tehát ha úgy nézzük, közel négyszeresére emelkedett most már az árbevétel összege, vagy ezzel az emeléssel közel négyszeresére fog emelkedni, miközben most egy másfélszeres emelést fog a katás adózó látni. Ha a 2028-as állapotot vesszük, akkor is csak kétszeres emelkedést, miközben közel négyszerannyi árbevétel után fizeti ezt az adót. Tehát a kata relatív terhelése, adókulcsa tulajdonképpen jövőre kevesebb mint a fele lesz, mint a bevezetésekor volt. Szóval, ezt is érdemes figyelembe venni, amikor sokan ennyire aggódnak, hogy milyen magas lesz a tételes adója a régi katázóknak.
Amit még itt fontosnak tartok, Bencsik János képviselőtársam részéről hangzott el, egy kicsi kitérő volt, hogy milyen ‑ hogy mondjam? ‑, igazságtalan a minimumnyugdíj megemelése 120 ezer forintra (Bencsik János: Nem ezt mondtam!), hiszen azok a munkavállalók nem fizették meg a járulékokat, és azért… (Bencsik János: Nem azt mondtam! Az az igazságtalan, hogy a fölötte lévő sávban nincs korrekció.) Jó.
Én csak azt szeretném mondani, hogy éppen a kata jelenlegi formája felelős részben azért, hogy ilyen alacsony nyugdíjak kialakulhattak az elmúlt években. Arról beszélünk, hogy az, amit önök próbálnak megvédeni, ez a havi 50 ezer forint, pont azt jelenti, hogy a minimálbér egyharmada után járó nyugdíjra jogosultak ma a katázók. Én azt gondolom, felelőtlenség lenne bármelyik kormányzat részéről vállalkozók tízezreit benne hagyni egy ilyen rendszerben, hogy ekkora összegű nyugdíjra számíthatnak akkor, ha teljesen szabályosan egyébként mindent befizetnek. Tehát én azt gondolom, éppen hogy az a felelős viselkedés egy ilyen helyzetben, hogy egy átmeneti időszakban a terheket időben megosztva éppen hogy egy magasabb pénzbeli juttatási alapot kell rendelni ehhez az adózási formához, amihez nyilván egy magasabb tételes adó is tartozik. (Schummer Orsolya: Ez az átverés! ‑ Bujdosó Andrea Anna: Ez az átverés!) Így van, így van, ez az átverés, mert elhiteti az emberrel, hogy neki lesz nyugdíja, ha az 50 ezer forintot kifizeti; így van.
Én ezekre akartam visszatérni. Tulajdonképpen a lényeg azért elhangzott már többször, hogy ezekkel a változtatásokkal igenis nagyon sok segítséget fognak kapni a magyar családok, és a kata esetében pedig igenis az ígéretünknek megfelelően újra kinyitjuk ezt az egyszerű adózási formát a vállalkozók széles körének, és olyan adózási formát biztosítunk számukra, ami aztán megfelelő pénzbeli ellátásra teszi őket jogosulttá. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés