10 234 felszólalás
H/19 Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről
ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. Megadom a szót Gaudi-Nagy Tamásnak, a Jobbik képviselőjének.
H/19 Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről
ELNÖK: Köszönöm képviselő úr felszólalását. Megkérdezem, kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelzés.) Úgy látom, nincs jelentkező. Megkérdezem Répássy Róbert urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Répássy Róbert: Igen.) Képviselő úr, öné a szó, s egyben átadom az ülés vezetését Lezsák…
T/39 A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Két kijelentésre is szeretnék reagálni. Egyrészt Vona Gábor frakcióvezető úr jelezte, hogy módosító indítványt kívánunk beadni, ami kapcsolódik ahhoz is, amit Mile Lajos mondott, és összefügg a törvényjavaslat stílusával. Semmiképp nem akarom meggyő…
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelettel tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy hárman várnak kétperces felszólalásra, és hatan előre jelzett, rendes felszólalásra. Egy perc türelmüket kérem. Megköszönöm eddigi együttműködésüket, mértéktartásukat. Átadom az elnöklés jogát Balczó Zoltán képv…
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Tisztelettel köszöntöm az Országgyűlés munkájában részt vevőket, és az azt figyelemmel kísérőket. Kétperces hozzászólásra következik Gaudi-Nagy Tamás, Jobbik.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Schiffer András, az LMP képviselője.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Balog Zoltánnak, a Fidesz képviselőjének.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Képviselő úr, kérem, hogy fejezze be!
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Megértem, hogy egy olyan témát tárgyalunk, ahol az érzelmek is jelen vannak, ugyanakkor kérem, hogy legyenek szívesek betartani a felszólalási időkereteket, mert igen sokan vannak még bejelentkezve. Kétperces felszólalásra megadom a lehetőséget Bárándy Gergelynek, a…
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Gulyás Gergely, a Fidesz képviselője.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Nemény András, az MSZP képviselője.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Hegedűs Lorántné, a Jobbik képviselője.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Kétperces felszólalásra jelentkezett Józsa István, az MSZP képviselője. Képviselő úr, megadom a szót.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most visszatérünk az előre bejelentett felszólalók sorához. Ékes Ilona, Fidesz, következik; őt követi majd Pörzse Sándor, a Jobbik képviseletében. Képviselő asszony, öné a szó.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Megköszönöm képviselő asszony felszólalását. Rendes felszólalásra következik Pörzse Sándor, a Jobbik képviselője. (Balog Zoltán Pörzse Sándorhoz: Közben nem újságot kell olvasni!)
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Felhívom a figyelmet arra, hogy bármilyen reagálásra a házszabályi keretek között mindenkinek lehetőséget biztosítok. Normál felszólalásra következik 15 percben Sneider Tamás, a Jobbik képviselője.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Kétperces reagálásra szót adok Schiffer Andrásnak, az LMP képviselőjének.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Ismételt felszólalásra kért lehetőséget Gaudi-Nagy Tamás, Jobbik. Képviselő úr, öné a szó.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Kétperces felszólalásra következik Gulyás Gergely, Fidesz.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a lehetőséget Gaudi-Nagy Tamásnak, Jobbik.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e még valaki szólni. (Senki sem jelentkezik.) Megkérdezem Balog Zoltán urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Képviselő úr, öné a szó.
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr válaszát. Az általános vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Büntető Törvénykönyvről…
T/25 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr expozéját. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Megadom a szót Répássy Róbertnek, az alkotmányügyi bizottság előadójának.
T/25 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását. A kisebbségi vélemény előadóját, Gaudi-Nagy Tamást nem látom az ülésteremben, így megadom a szót Gulyás Gergelynek, az emberi jogi bizottság alelnökének. Öné a szó.
T/25 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Megadom a szót Szabó Timeának, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.
T/25 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megköszönöm képviselő asszony felszólalását. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Megadom a szót Répássy Róbertnek, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Képviselő úr, öné…
T/25 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. Megadom a szót Bárándy Gergelynek, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/25 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Felszólalásomban a fideszes képviselők, köztük Répássy Róbert emlékezetét szeretném egy kicsit felfrissíteni, de előtte fontosnak tartom leszögezni: a Jobbik mindkét önkényuralmi rendszer bűneit elítéli. Azzal nem ért egyet, hogy akár a nemzetiszoci…
T/25 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót. Egy-egy percben kell reagálnom. Természetesen itt félreértés nem lehet. Mi nem azt akarjuk, hogy az a törvény maradjon, hogy a holokauszttagadást büntetik, a kommunizmus tagadását, bűneit nem. Teljesen világos, hogy a Fideszt is... Azt javasoltam, hogy amikor…
T/23 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Szeretettel köszöntöm a kitartó képviselőtársakat. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Kővári Jánosnak, Fidesz.