10 234 felszólalás
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
ELNÖK: Felhívom azoknak a képviselőtársaknak a figyelmét, akik rendelkeznek az előre kinyomtatott felszólalási sorrenddel, arra, hogy a hiányzó képviselők miatt a levezető elnök mindenképpen kormánypárt-ellenzék sorrendben kell hogy szót adjon, és ez adott esetben borítja ezt a sorrendet. Ennek alap…
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kettőperces időkeretben felszólalásra következik Steiner Pál, az MSZP képviselője.
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
ELNÖK: Megadom a szót kettő percben Révész Máriusznak, a Fidesz képviselőjének.
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
ELNÖK: Megadom a szót szintén kettő percben Pósán Lászlónak, a Fidesz képviselőjének.
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
ELNÖK: A következő felszólaló Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik képviselője.
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
ELNÖK: Megadom a szót Novák Elődnek, a Jobbik képviselőjének. (13.40)
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkező nincs. Így megkérdezem az előterjesztőket - a beadott javaslatok sorrendjében -, hogy kívánnak-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Elsőként az MSZP javaslatának beterjesztői közül Steine…
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
ELNÖK: Megkérdezem a KDNP képviseletében Tarnai Richárd urat, hogy kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Dr. Tarnai Richárd: Igen.) Öné a szó válaszra a vitában elhangzottakra.
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
ELNÖK: Megkérdezem a harmadik javaslat előterjesztőjét, Vona Gábor urat, hogy kíván-e válaszolni. (Vona Gábor: Igen.) Öné a szó, képviselő úr.
H/10767 A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről H/10960 A diktatúrák által intézménye
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát lezárom. Mivel mindhárom határozati javaslathoz érkezett módosító indítvány, így ezek részletes vitára bocsátására és magára a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az atomenergiával, valamint…
T/11101 Az atomenergiával, valamint az energetikával kapcsolatos egyes törvények, továbbá a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Bencsik Jánosnak, a gazdasági és informatikai bizottság előadójának.
T/11101 Az atomenergiával, valamint az energetikával kapcsolatos egyes törvények, továbbá a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról
ELNÖK: A következő felszólaló Aradszki András, a fenntartható fejlődés bizottsága előadója.
T/11101 Az atomenergiával, valamint az energetikával kapcsolatos egyes törvények, továbbá a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Bencsik Jánosnak, a Fidesz képviselőjének.
T/11101 Az atomenergiával, valamint az energetikával kapcsolatos egyes törvények, továbbá a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról
ELNÖK: A következő felszólaló Göndör István, az MSZP képviselője.
T/11101 Az atomenergiával, valamint az energetikával kapcsolatos egyes törvények, továbbá a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben reagálásra következik Bencsik János, a Fidesz képviselője. (Göndör István és Földesi Gyula elfoglalja jegyzői helyét.)
T/11101 Az atomenergiával, valamint az energetikával kapcsolatos egyes törvények, továbbá a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról
ELNÖK: A következő felszólaló 15 perces időkeretben Aradszki András, a KDNP képviselője.
T/11101 Az atomenergiával, valamint az energetikával kapcsolatos egyes törvények, továbbá a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Kepli Lajosnak, a Jobbik képviselőjének.
T/11191 Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről T/11200 A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Akkor visszavárjuk ide a képviselő urat az éjszakai órákban. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására ma utolsó napirendi pontként kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország 201…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a számvevőszéki és költségvetési bizottsági álláspont ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint ötperces időkeretben. Megadom a szót Ékes Józsefnek, a bizottság előadójának.
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Némi időtúllépéssel, de elmondta képviselő úr részletesen a bizottsági véleményt. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre bejelentett képviselők felszólalására kerül sor. Elsőként megadom a szót Puskás Imrének, a Fidesz képviselőjének. (11.30)
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Kettőperces időkeretben felszólalásra következik Vágó Gábor független képviselő.
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ELNÖK: A következő felszólaló 15 perces időkeretben: Szekeres Imre, az MSZP képviselője. Öné a szó.
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Legyenek szívesek kettőperces időtartamra bejelentkezni, nagy örömmel szót adok. Folytassa, képviselő úr!
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Képviselő úr, egy perccel meghosszabbíthatom a felszólalási időt, ha igényli.
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Most kettőperces reagálásra megadom a szót Puskás Imrének, a Fidesz képviselőjének.
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ELNÖK: A következő reagáló Schiffer András független képviselő.
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót kettő percben Puskás Imre képviselőnek, Fidesz.
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A további kétpercesek sorában megadom a szót Göndör Istvánnak, az MSZP képviselőjének.
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Puskás Imre, Fidesz, válasza következik.
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
ELNÖK: A vita következő felszólalója Vágó Gábor független képviselő.