10 296 felszólalás
T/1086 A közúti közlekedési nyilvántartásról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a vita e szakaszát és a részletes vita egészét lezárom. A kapcsolódó módosító javaslatok házszabályszerű benyújtására a mai ülésnapunk végéig van lehetőség. Megkérdezem Kontrát Károly álla…
T/1086 A közúti közlekedési nyilvántartásról
ELNÖK: A módosító javaslatokról későbbi ülésünkön határozunk. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/1085. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/1085/38. számon k…
T/1085 A bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a javasolt vitaszerkezetet. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Megnyitom az első vitaszakaszt az ajánlás 1-5., valamint 7., 10., 11.,…
T/1085 A bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a második vitaszakaszt az ajánlás 6-22. pontjai szerint a már tárgyalt indítványok kivételével. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Megadom a szó…
T/1085 A bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a következő vitaszakaszt, az ajánlás 23-28. pontjai szerint. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezés nem tö…
T/1142 Egyes törvények és törvényerejű rendeletek hatályon kívül helyezéséről
ELNÖK: Megkérdezem az alkotmányügyi bizottságot, kíván-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván előadót állítani. Először az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adom meg a szót. Írásban egyetlen felszólaló jelentkezett, Hack Péter képviselő úr, ő azonban nincs jelen. Most a továb…
T/1142 Egyes törvények és törvényerejű rendeletek hatályon kívül helyezéséről
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem jelentkezett senki sem. Megkérdezem Hende Csaba államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni az imént elhangzottakra. (Dr. Hende Csaba: Köszönöm, nem.) Nem kíván válaszolni. Megkérdezem Fenyvessy Zoltán képviselő urat…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem a kormány jelen lévő képviselőjét, hogy kíván-e felszólalni. (Dr. Hende Csaba: Nem.) Nem kíván felszólalni. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Imre Zsolt képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt. Megadom a szót szintén ötperces időkeretben.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem a kormány képviselőjét, hogy kíván-e felszólalni. (Dr. Hende Csaba jelzi, hogy nem.) Nem kíván felszólalni. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége. Megadom a szót.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Megadom a szót Hende Csaba államtitkár úrnak, aki válaszolni kíván az elhangzottakra.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mai ülésnapunkat bezárom. Holnap reggel 8 óra 30 perckor folytatjuk a munkánkat. Mindenkinek jó pihenést kívánok! (Az ülésnap 22 óra 49 perckor ért véget.)
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm az Országgyűlés tagjait és mindazokat, akik figyelemmel kísérik a munkánkat. Az MSZP és az SZDSZ képviselőcsoportja által kezdeményezett rendkívüli ülést megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Szabó Erika és Mádai Péter jegyzők lesznek a segítségemre.…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes frakciók vezetőinek hozzászólásaira kerül sor, frakciónként 2-2 perces időkeretben. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Egyetlenegy frakció részéről sem történt jelentkezés. Kérdezem, hogy ezt csak a monitor jelzi-e ilyen pontatlan…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megadom a szót Kovács László frakcióvezető úrnak, Magyar Szocialista Párt.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megadom a szót Bánk Attila frakcióvezető úrnak, Független Kisgazdapárt.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megadom a szót Simicskó István frakcióvezető-helyettes úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megadom a szót Csurka István frakcióvezető úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megadom a szót Martonyi János külügyminiszter úrnak válaszadásra, amennyiben élni kíván ezzel a lehetőséggel. (Dr. Martonyi János: Nem kívánok szólni.) Nem kíván élni ezzel a lehetőséggel. Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Bánk Attila frakcióvezető…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. (Senki nem jelentkezik.) Senki sem kíván. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szájer József frakcióvezető úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki reagálni az elhangzottakra. (Nincs jelentkező.) Senki nem kíván. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csapody Miklós frakcióvezető-helyettes úr, Magyar Demokrata Fórum. Megadom a szót.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Várhegyi Attila államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kovács László frakcióvezető úr, Magyar Szocialista Párt.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében ki kíván szólni. (Dr. Torgyán József jelentkezik.) Megadom a szót Torgyán József miniszter úrnak. (Moraj az MSZP padsoraiban.)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csurka István frakcióvezető úr, Magyar Igazság és Élet Pártja. Megadom a szót.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Martonyi János külügyminiszter úr kíván válaszolni az elhangzottakra.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kuncze Gábor frakcióvezető úr, Szabad Demokraták Szövetsége.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Hende Csaba államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Soron következik a rendkívüli ülés napirendjének megállapítása. A házbizottság csütörtöki ülésén nem született megállapodás a napirendi pontok tárgyalását illetően. Ezért a javaslatot elnöki jogkörömben terjesztem elő. Kérd…
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megismételjük a szavazást, ezúttal nem kézfelemeléssel, hanem szavazógép segítségével. (Sasvári Szilárd: Mi a javaslat?) Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirendi ajánlást. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) (Közbeszóláso…
T/1176 A polgári szolgálatról szóló 1997.évi XXI.törvény módosítása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalásai következnek a napirendi ajánlás szerint 15-15 perces időkeretben. Ezek között a felszólalások között kétperces hozzászólásokra nem kerül sor. Elsőként megadom a szót Nyitray Andrásnak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt…