10 296 felszólalás
T/4177 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Rába Lászlónak, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadójának, akinek öt perc áll rendelkezésére. Egészen pontosan: megadnám a szót, de helyette Gál Zoltán képviselő úr fogja elmondani a bizottsági véleményt.
T/4177 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: A következő bizottsági előadó következik, Hankó Faragó Miklós képviselő urat illeti a szó.
T/4177 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerinti 10-10 perces időkeretben. Írásban előre négy képviselő jelezte felszólalási szándékát. Elsőként Gál Zoltán képviselő úr következik, az MSZP frakcióból; őt majd Kontrát Károly követi.
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országgyűlés tagjait és mindazokat, akik figyelemmel kísérik a munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 23. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Podolák György és Németh Zsolt jegyzők lesznek a segítségemre. Tisz…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Csizmár Gábor államtitkár úr kíván reagálni az elhangzottakra. (8.10)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Lukács Tamás frakcióvezető-helyettes úr, a Kereszténydemokrata Néppártból.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Az elhangzottakra Garamhegyi Ábel államtitkár úr válaszol.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Hock Zoltán frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Demokrata Fórumtól.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Az elhangzottakra Tátrai Miklós államtitkár úr kíván válaszolni.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes úr, az SZDSZ-től.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Horváth Ágnes miniszter asszony kíván válaszolni az elhangzottakra.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kelemen András frakcióvezető-helyettes úr, a Fidesz-frakcióból.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ha jól látom, Arató Gergely államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra.
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló beszámoló és az ennek elfogadását kezdeményező, a mezőgazdasági bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának megkezdése. Az előterjesztéseket J/4015. és H/4148…
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Megadom a szót Godó Lajos képviselő úrnak, a mezőgazdasági bizottság előadójának, a határozati javaslat előterjesztőjének, akinek 15 perc áll rendelkezésére.
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: A jelentéssel kapcsolatban a mezőgazdasági bizottságban kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Ennek ismertetésére megadom a szót Czerván György képviselő úrnak, akinek szintén 15 perc áll rendelkezésére.
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a költségvetési bizottsági álláspont és a bizottság ülésén megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 5-5 perces időkeretben. Először megadom a szót Szabados Józsefnek, a bizottság előadójának.
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: A kisebbség vélemény ismertetésére megadom a szót Schmidt Ferenc képviselő úrnak.
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki hozzászólások következnek, a napirendi ajánlás szerint 15-15 perces időkeretben. A vezérszónoki hozzászólások közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Megadom a szót Herbály Imrének, az MSZP-képviselőcsoport vezérszónokának.
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak, a Fidesz-képviselőcsoport vezérszónokának.
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Megadom a szót Velkey Gábor képviselő úrnak, az SZDSZ vezérszónokának.
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Megadom a szót Medgyasszay László képviselő úrnak, a KDNP-képviselőcsoport vezérszónokának.
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Az utolsó vezérszónok következik. Megadom a szót Karsai Péter képviselő úrnak, az MDF képviselőcsoportjából.
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. A képviselői felszólalások következnek most, a napirendi ajánlás szerinti 10-10 perces időkeretben. Írásban előre többen is jelezték felszólalási szándékukat, most azonban kétperces hozzászólások következnek. Elsőként Gőgös Zo…
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Ékes József képviselő úr is kétperces hozzászólásra jelentkezett.
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Ángyán József képviselő úr következik, szintén kétperces hozzászólásra. (11.00)
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Medgyasszay László képviselő úr is kétperces hozzászólásra jelentkezett.
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: További öt kétperces hozzászólás következik, úgyhogy nem mondom el minden alkalommal, de kérem, vegyék figyelembe az időkereteket. Ángyán József képviselő úr, a Fidesz-frakcióból az első hozzászóló.
J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Karsai Péter képviselő úr a következő hozzászólónk, de még mielőtt elkezdi a hozzászólását, engedjék meg, hogy átadjam az ülés vezetését Harrach Péter alelnök úrnak. (Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
ELNÖK: Karsai Péter képviselő úr jelentkezett kétperces hozzászólásra.