2 254 felszólalás
K/11650 Mikor épülhet meg a Tisza-tó körüljárását biztosító Tiszafüred és Poroszló közötti kerékpárút szakasz?
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Tisza-tó körüli kerékpárút Tiszafüred és Poroszló közötti szakaszának megépítését kiemelten kezeljük. Az elmúlt időszakban végzett munkák eredményeként a hiányzó szakas…
K/11510 Hajlandóak segíteni a sződemeteri templom felújításában?
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az Országgyűlés a 2013-as költségvetést olyan tartalommal fogadta el, amely megteremtette az összmagyar társadalom javát szolgáló konkrét egyházi kezdeményezések állami t…
T/11651 A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány egy alapos előkészítő munka eredményeképp terjesztette a parlament elé a hazai szövetkezeti hitelintézeti szektor újjászervezésére vonatkozó koncepci…
T/11651 A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az elmúlt időben elhangzottak meggyőztek arról, hogy az előterjesztésünk jó, hasznos és előremutató. Meggyőzött arról, mert az itt megszólaló képviselőtársaim, akiknek…
Napirend utáni felszólalások
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A 2013-as Weöres Sándor centenáriumi év programsorozatát a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága koordinálja,…
T/11112 A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény módosításáról
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A közbeszerzési törvényt 2010 őszén az elsők között fogadta el ebben az új ciklusban az Országgyűlés, és azóta is folyamatosan napirenden szerepel. Engedjék me…
T/11284 A helyi és körzeti televíziók digitális átállásának biztosítása érdekében szükséges és egyes hírközléssel összefüggő törvénymódosításokról
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. A kormány a javaslatot az elfogadott módosítókkal támogatja. (Taps a kormánypártok soraiban.)
T/11205 A szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A kormány a törvényjavaslatot a most elfogadott módosítókkal együtt támogatja. (Taps a kormánypártok soraiban.)
T/11562 A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény módosításáról
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat bizottsági vitájában, gondolom, nyílt sisakkal elmondtuk, most is ezt ismétlem meg, ez a javaslat azt szolgálja, hogy az energiahivatal vezető tisztségében…
Napirend előtti felszólalások
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokszor és sok aspektusból került a Ház elé a rezsiköltség csökkentésének az ügye, és én is többször elmondtam, volt alkalmam elmondani, hogy a rezsicsökkentés messze…
A/11566 A Simicska-Nyerges csoport újabb milliárdos üzletei?
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azért nem igazán helytálló a kérdése, hogy nem kapott megfelelő választ, mert emlékeztetném, hogy a jogszabály mind bizottsági, mind parlamenti vitájában is éppen kettőnk kö…
A/11566 A Simicska-Nyerges csoport újabb milliárdos üzletei?
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Képviselő úr, engedje meg, hogy a rendelkezésemre álló drága időből néhány másodpercet arra szánjak, hogy elmondjam, hogy az ön által a kérdésben említett adatok jelentősen túlzóak, mind ennek költségnövelő hatását, min…
A/11569 Újabb jele a Kormány egészségvédelem iránti elkötelezettségének? Avagy van olyan személyi érdek is amely az egészségvédelemnél fontosabb?
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országház! Kedves Képviselőtársam! Ön ugyan mondta, hogy mi a legfontosabbnak azt tartjuk. Igen, valóban ebben az egész dohányforgalmazási folyamatban elsősorban abból indultunk ki, hogy a magyar társadalom…
A/11569 Újabb jele a Kormány egészségvédelem iránti elkötelezettségének? Avagy van olyan személyi érdek is amely az egészségvédelemnél fontosabb?
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Ha már erkölcsöt emleget: az a visszaélés, amiről valamilyen jogerős papír azt mondja, hogy visszaélés. Az a bűncselekmény, amire valamilyen jogerős ítélet azt mondja, hogy bűncselekmény. Amíg nem…
K/11054 Miért hagyja a kormány, hogy a kis- és középvállalkozói szektor fizesse meg a rezsicsökkentés árát?
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A korábbi években az energiaszolgáltatók éltek az akkor hatályos szabályozás adta lehetőségekkel, s egyes, főleg támogató jellegű informatikai, humánerő-szolgáltató és eg…
Napirend előtti felszólalások
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Engedje meg, hogy konkrét válaszom előtt emlékeztessem önt és önöket és az ország nyilvánosságát arra, hogy a 2007-2013 közötti európai uniós támogatási ciklusnak az elj…
Napirend előtti felszólalások
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, a végével kezdem. Ön eleget tett azon, korábban más ügyek kapcsán is elmondott felhívásunknak, hogy ha valami olyat észlel, ami ellen kifogása van, tegye me…
Napirend előtti felszólalások
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az elmúlt időszaknak talán legjelentősebb vagy egyik legjelentősebb kormányzati lépése volt a magyar háztartásokat kivétel nélkül sújtó, közel négymillió magyar…
T/11098 A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. A kormány a módosított javaslatokat támogatja. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
A/11479 Miért hagyja veszni a lehetőségeket a Fideszes off-shore lovagok kormánya?
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön az egész ciklusra kérdezett rá, tehát a 2007-2013-as költségvetési időszakra. Gondolom, ön előtt is ismert, hogy 2010-ben még a korábbi kormány által elfogadtatott, a…
A/11479 Miért hagyja veszni a lehetőségeket a Fideszes off-shore lovagok kormánya?
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Önök következetesen összetévesztik a külföldi befektetőt az off-shore lovagokkal. Mint ahogy több azonnali kérdésre, interpellációra, mi több, írásbeli kérdésre válaszol…
K/11462 Mikor épülhet fel az M0-s autópálya Magtár utca melletti szakaszánál a zajvédő fal egy hiányzó, kb. 150 méteres szakasza?
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány az M0-s körgyűrű keleti szektor 4-es számú főút és az M3-as autópálya közötti szakaszait 2008 szeptemberében adta át. Forgalomba helyezés utáni zajmérési vizsgá…
T/11191 Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: A kormány támogatja.
Napirend előtti felszólalások
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Elöljáróban szeretném egyértelműen közölni, hogy a kormány annak idején ellenzéki pártként is eredendően ellenezte, hogy Magyarország egyetlen és ezért monopo…
Napirend előtti felszólalások
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A magyar lakosság devizahitel-állományának drámai mértéke és ebből következően a bajba jutott hitelesek növekvő száma hazánk egyik legsúlyosabb gazdasági, pénzügyi és társadalmi problémája. Ez…
A/11308 Mit tesz a Kormány a brutális szúnyoginvázió megfékezése ellen?
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban így van, ahogy mondja, belvizes meleg tavaszunk volt, ilyenkor a szokásosnál is több a szúnyog. Nagyobb erőket kell mozdítani, mert látszólag apró kellemetlenkedő…
A/11308 Mit tesz a Kormány a brutális szúnyoginvázió megfékezése ellen?
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! A pénznek el is kell jutnia a címzetthez. A Magyar Turizmus Zrt. kapta azt a feladatot, hogy ezeknek a támogatásoknak a koordinációját elvégezze, az 50-50 százalékos társfinanszírozásban megvalósu…
A/11306 Észak-magyarországi trafikbotrány
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az elmúlt hetekben önök számtalan alkalommal próbáltak megtorpedózni egy alapjaiban népegészségügyi intézkedést (Felzúdulás az MSZP soraiban.), és én az elmúlt h…
A/11306 Észak-magyarországi trafikbotrány
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megjegyzései alkalmat adnak számomra, hogy elmondjam, a koncessziós dohánypályázat és például a Közgépnek az összehozását nem népegészségügyi, hanem egyéni egészségügyi problémának tekintem. Köszönöm szépe…
K/11116 Felkészült-e a kormány a szúnyog-invázióra?
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban így van, Magyarországon az idén nemcsak a belvizes és meleg tavasszal, hanem szakcikkekből tájékozódtam, klímaváltozással összefüggésben új szúnyogfajok megje…