7 723 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Nagyon köszönjük. Nagyon méltányos, hogy elmondta. Varga-Damm Andrea képviselő asszony, független, következik: „Ami az ünnepségből kimaradt” címmel. Parancsoljon!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Tordai Bence képviselő úr, a Párbeszéd képviselője, az Országgyűlés jegyzője: „Hogyan árulta el Varga Mihály a II. és III. kerület polgárait, saját választókerületének szavazóit?” címmel mondhatja el napirend utáni felszólalását. Parancsoljon!
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Tájékoztatom önöket, hogy a tavaszi ülésszak következő ülésére várhatóan 2020. június 8-án kerül sor. Megköszönöm a munkájukat, az ülést bezárom. Jó estét, jó éjszakát mindenkinek!
Napirend előtti felszólalások
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Ennek a felszólalásnak nem ma kellene elhangoznia, önök, a kormánytöbbség azonban nem tették lehetővé, hogy az ellenzék, nemcsak az én frakcióm, hanem egyetlenegy ellenzéki frakció sem mondhatja el a véleményét és go…
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK : Köszönöm szépen. Jó estét kívánok! Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az elsőként jelentkezett független képviselő szólhat. Így aztán megadom a szót Dúró Dóra független képviselőnek. Parancsoljon!
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most kétperces felszólalásokra van mód, ezek sorában elsőként Szakács László képviselő úr, az MSZP képviselője szólhat. Parancsoljon!
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Köszönöm. Székely Sándor képviselő úr, független, két percben.
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Köszönöm. Nacsa Lőrinc képviselő úr, KDNP, parancsoljon!
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Szabó Timea képviselő asszony, frakcióvezető, Párbeszéd!
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Arató Gergely képviselő úr, DK!
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm, hogy tisztázta ezt a jeles félreértést. (Nacsa Lőrinc: És még büszke is rá!) A kormány nevében Orbán Balázs államtitkár úr kért szót. Parancsoljon!
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Ezt örömmel halljuk, és akkor lehetősége is lesz az államtitkár úrnak is a következő felszólalásban a házszabály betartására az időkeret tekintetében. Szabó Timea képviselő asszony ügyrendben jelentkezett. Megadom a szót, egy perce van, képviselő asszony.
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Köszönjük. Köszönjük szépen. Nem tekintem ügyrendnek, de bejelentésként nyilvánvalóan értékeljük. Kétperces felszólalásra kell visszatérnünk. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselője, Bajkai István következik. Képviselő úr, parancsoljon!
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Képviselő úr, kérem szépen!
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Azonnal megyünk tovább, de tisztelettel felhívom a figyelmüket, hogy többek között azért választottak meg, hogy a házszabályt betartassam. Ez éppúgy vonatkozik kormánypártira, kormányra meg ellenzékire. Ez a műfaj a kétperces, azért viseli magán a kétperces nevét, mert két perc időtartamra sz…
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Folytatjuk előre bejelentett felszólalók felszólalásaival. Varga-Damm Andrea képviselő asszony, független, parancsoljon!
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most Mesterházy képviselő úr percei következnek, először kettő. Parancsoljon, képviselő úr!
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Most normál felszólalásra szót kérő képviselők következnek; elsőként Mesterházy Attila képviselő úr. Parancsoljon!
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Bajkai István képviselő úr, Fidesz! (Dr. Bajkai István: Ki kell mennem a laptopomért. ‑ Dr. Bajkai István távozik az ülésteremből.) Azt értem, hogy megadtam neki a szót. (Zaj.) Amikor megadom a szót, az nem azt jelenti, hogy valaki kivonuljon, hanem hogy fölálljon és beszélje…
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Most kétperces felszólalások következnek, ezek sorában elsőként Lukács László György képviselő úr, a Jobbik képviselője, az Országgyűlés jegyzője beszélhet. Parancsoljon!
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: A kormány nevében Orbán államtitkár úr, parancsoljon!
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Köszönöm. Arató Gergely képviselő úr, DK!
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Nacsa Lőrinc képviselő úr, KDNP.
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Köszönöm. Mesterházy Attila képviselő úr, MSZP.
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Köszönöm. Bajkai István képviselő úr, Fidesz.
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselők! Kíván‑e még valaki élni a felszólalás lehetőségével? (Nincs jelentkező.) Megállapítom, hogy nem. Minthogy további felszólalásra senki nem jelentkezett, az együttes általános vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztőt, államtitkár urat, hogy kíván‑e szólni. A te…
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a módosító javaslatok benyújtására pénteken 16 óráig van lehetőség. Most pedig, minthogy a most lezárult törvény tárgyalása 5 óra és 8 percen keresztül tartott, öt perc technikai szünetet fogok elrendelni. (Szün…
T/10736 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény, valamint a Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakma
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény, valamint a Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakmai támo…
T/10736 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény, valamint a Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakma
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként a Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka, L. Simon László mondhatja el gondolatait. Parancsoljon!
T/10736 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény, valamint a Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakma
ELNÖK: Köszönöm szépen. Lukács László György képviselő úr, az Országgyűlés jegyzője, a Jobbik vezérszónoka a következő felszólaló. Tessék! (22.30)