27 896 felszólalás
I/11930 A kisfalvakban lassan már semmilyen szolgáltatás nem érhető el.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Most megkérdezem Dudás Róbert képviselő urat, hogy elfogadja‑e a miniszterhelyettesi választ. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
A/11967 Miért?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselő úr nem fogadta el a miniszterhelyettesi választ. Tájékoztatom önöket, hogy elfogadott napirendünknek megfelelően a határozathozatalra a holnapi ülésünkön kerül sor. Tisztelt Képviselőtársaim! 16 óra 15 perc van, ezzel az interpellációk végére értünk. Most áttérünk a…
A/11968 Miért?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ, mint említettem, Fónagy János miniszterhelyettes úrtól fogjuk hallani. Parancsoljon, miniszterhelyettes úr.
A/11968 Miért?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Egyperces viszonválaszra képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon!
A/11968 Miért?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Egyperces viszonválasz illeti meg miniszterhelyettes urat is. Parancsoljon!
A/11814 Hol így, hol úgy?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Tóth Bertalan és Vajda Zoltán képviselő urak, az MSZP képviselői, azonnali kérdést kívánnak feltenni a Magyar Nemzeti Bank elnökének: „Hol így, hol úgy?” címmel. Tisztelt Vajda Zoltán Képviselő Úr! A Magyar Nemzeti Bank e…
A/11962 Mit gondol erről, Elnök úr?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Magyar Nemzeti Bank elnökének a második soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Lukács László György frakcióvezető úr és Z. Kárpát Dániel képviselő úr, a Jobbik képviselői, azonnali kérdést kívánnak feltenni…
A/11963 Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tájékoztatom önt és a tisztelt Házat, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének a harmadik soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Brenner Koloman képviselő úr és Lukács László György frakcióvezető úr, a Jobbik…
A/11964 Mikor jöhet el végre a devizahiteles igazságtétel?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra Fónagy János miniszterhelyettes úrnak adok szót. Parancsoljon!
A/11964 Mikor jöhet el végre a devizahiteles igazságtétel?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Egyperces viszonválaszra Z. Kárpát Dániel képviselő úré a szó.
A/11964 Mikor jöhet el végre a devizahiteles igazságtétel?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg miniszterhelyettes urat is. Parancsoljon!
A/11959 Hajlandó-e hazánkat is kiléptetni a WHO-ból, vagy a Covid-diktatúrához hasonló korlátozásokra és kötelezésekre készülnek?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Novák Előd képviselő úr, a Mi Hazánk képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: „Hajlandó‑e hazánkat is kiléptetni a WHO-ból, vagy a Covid-diktatúrához hasonló korlátozásokra és kötelezésekre kés…
A/11812 Miért nem árulják el, ki a kormányzati felelős Ruszin-Szendi Romulusz milliárdos szolgálati villája ügyében, és hogy hány százmilliónál drágább "szolgálati lakást" biztosít az állam a klientúrának?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra megadom a szót Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter úrnak. Parancsoljon!
A/11812 Miért nem árulják el, ki a kormányzati felelős Ruszin-Szendi Romulusz milliárdos szolgálati villája ügyében, és hogy hány százmilliónál drágább "szolgálati lakást" biztosít az állam a klientúrának?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Egyperces viszonválasz illeti meg Novák Előd képviselő urat. Parancsoljon!
A/11812 Miért nem árulják el, ki a kormányzati felelős Ruszin-Szendi Romulusz milliárdos szolgálati villája ügyében, és hogy hány százmilliónál drágább "szolgálati lakást" biztosít az állam a klientúrának?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr! Ugyancsak egyperces viszonválasz illeti meg miniszter urat is. Parancsoljon, miniszter úr!
A/11966 Mi folyik itt?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Szabó Timea képviselő asszony, a Párbeszéd képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak „Mi folyik itt?” címmel. Tisztelt Képviselő Asszony! Tekintettel arra, hogy a Párbeszéd frakcióvezetője ezen azonnali k…
A/11966 Mi folyik itt?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A válaszra megadom a szót Gulyás Gergely miniszter úrnak. Parancsoljon, miniszter úr!
A/11966 Mi folyik itt?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Egyperces viszonválaszra Szabó Timea képviselő asszonyé a szó. Parancsoljon!
A/11966 Mi folyik itt?
ELNÖK: Egyperces viszonválasz illeti meg Gulyás Gergely miniszter urat is. Parancsoljon, miniszter úr, öné a szó. (16.50)
A/11972 Magyar Pétert érintő bennfentes kereskedelem ügye jelenleg milyen szakaszban tart?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Budai Gyula képviselő úr, a Fidesz képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a Magyar Nemzeti Bank elnökének: „Magyar Pétert érintő bennfentes kereskedelem ügye jelenleg milyen szakaszban tart?” címmel. Tisztelt Képviselő Úr! T…
A/11972 Magyar Pétert érintő bennfentes kereskedelem ügye jelenleg milyen szakaszban tart?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Budai Gyula képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon!
A/11972 Magyar Pétert érintő bennfentes kereskedelem ügye jelenleg milyen szakaszban tart?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A válaszra megadom a szót Virág Barnabás alelnök úrnak. Parancsoljon, alelnök úr!
A/11972 Magyar Pétert érintő bennfentes kereskedelem ügye jelenleg milyen szakaszban tart?
ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Egyperces viszonválaszra Budai Gyula képviselő úré a szó. Parancsoljon!
A/11972 Magyar Pétert érintő bennfentes kereskedelem ügye jelenleg milyen szakaszban tart?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválaszra Virág Barnabás alelnök urat illeti a szó. Parancsoljon!
A/11970 Számíthatunk-e érdemi fejleményre az Európai Bizottság vakcinabeszerzési botránya ügyében?
ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Simicskó István képviselő úr, a KDNP frakcióvezetője, azonnali kérdést kíván feltenni a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek: „Számíthatunk‑e érdemi fejleményre az Európai Bizottság vakcinabeszerzési botránya ügyében?”…
A/11970 Számíthatunk-e érdemi fejleményre az Európai Bizottság vakcinabeszerzési botránya ügyében?
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A válaszra megadom a szót Hidvéghi Balázs miniszterhelyettes úrnak. Parancsoljon! (A jegyzői székben Hiszékeny Dezsőt Szabó Sándor váltja fel.)
A/11970 Számíthatunk-e érdemi fejleményre az Európai Bizottság vakcinabeszerzési botránya ügyében?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Egyperces viszonválasz illeti meg Simicskó István frakcióvezető urat. Parancsoljon!
A/11970 Számíthatunk-e érdemi fejleményre az Európai Bizottság vakcinabeszerzési botránya ügyében?
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Egyperces viszonválaszra Hidvéghi Balázs miniszterhelyettes úré a szó. Parancsoljon!
A/11969 Miért?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Varga Zoltán képviselő úr, a DK képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az energiaügyi miniszternek: „Miért?” címmel. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A miniszter úr távolléte miatt válaszadásra Czepek Gábor mini…
A/11969 Miért?
ELNÖK: Na, ennyi sértést követően megadom a szót a válaszra Czepek Gábor miniszterhelyettes úrnak. Parancsoljon!