ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselő úr nem fogadta el a miniszterhelyettesi választ. Tájékoztatom önöket, hogy elfogadott napirendünknek megfelelően a határozathozatalra a holnapi ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! 16 óra 15 perc van, ezzel az interpellációk végére értünk. Most áttérünk az azonnali kérdések órájára.
Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Arató Gergely és Kálmán Olga, a DK képviselői, azonnali kérdést kívánnak feltenni a miniszterelnök úrnak: „Miért?” címmel. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést és az azonnali kérdést feltevő képviselőket, hogy a DK frakcióvezetője előzetesen úgy nyilatkozott, hogy személyes válaszadást kér, így miniszterelnök úrnak távolléte miatt a harmadik soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia.
Most a DK-frakció soron következő kérdést feltenni kívánó képviselőjének a kérdése következik. Arató Gergely képviselő úr, a DK képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: „Miért?” címmel. A miniszter úr távolléte miatt válaszadásra Fónagy János miniszterhelyettes urat jogosította fel. Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadja‑e a válaszadó személyét, vagy személyesen a miniszter úrtól…
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés