2 275 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. Kovács László külügyminiszter úrnak adom meg a szót öt percben.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Miniszter Úr! Elnézést kérek, de a napirend előtti felszólalás keretében az elhangzottakra van mód reagálni, úgyhogy szeretném kérni, hogy térjen a tárgyra.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Karsai Péter frakcióvezető-helyettes úr, Magyar Demokrata Fórum. Megadom a szót.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. Kovács László külügyminiszter úrnak adom meg a szót, és kérem, hogy a jó mikrofont csatolja fel, mert az előbb az volt a probléma, hogy a szomszédja mikrofonját tette fel.
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Mivel több napirend előtti hozzászólásra jelentkezés nem volt, ezért megkezdjük a mai ülésnapunkat. A Házszabályban előírt szükséges számú aláírás csatolásával Herényi Károly, Medgyasszay László, Magyar Demokrata Fórum, és más képviselők politikai vita megtart…
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úrnak.
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok vezérszónokainak a felszólalására kerül sor, 20-20 perces időkeretben. Először megadom a szót Magda Sándornak, az MSZP képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most pedig megadom a szót Glattfelder Béla képviselő úrnak, aki a Fidesz vezérszónoka.
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Folytatjuk a vezérszónoki felszólalások sorát. Most az SZDSZ vezérszónokai következnek. Az SZDSZ-frakció jelezte, hogy a képviselőcsoport nevében két képviselő is fel kíván szólalni. Elsőként megadom a szót Kis Zoltán képviselő úrnak.
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most az SZDSZ másik vezérszónoka fog következni: Szent-Iványi István elnök úrnak adom meg a szót azzal, hogy körülbelül hét és fél perce van a felszólalásra.
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: Köszönöm. Az MDF vezérszónoka következik. Megadom a szót Medgyasszay László képviselő úrnak.
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig a Házszabály szerint az elsőként jelentkező független képviselőnek adom meg a szót. Boros Imre képviselő úrnak négyperces időkerete van, de ehhez négy perccel a Fidesz-Magyar Polgári Párt hozzájárult, úgyhogy megadom a szót Boros Imre képviselő úrnak.
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: Köszönöm szépen. Felkérem Vincze László jegyző urat, hogy ismertesse a frakciók rendelkezésére álló, fennmaradt időkereteket.
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor, az írásban történt előzetes jelentkezéseknek megfelelően. Elsőként megadom a szót Tabajdi Csaba képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Medgyasszay László képviselő úrnak, MDF.
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Turi-Kovács képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: Két percben megadom a szót Németh Imre miniszter úrnak.
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Pásztohy András képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
V/2769 Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés után
ELNÖK: A következő hozzászóló Font Sándor képviselő úr, Magyar Demokrata Fórum.
H/3662 A nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket. Átveszem az ülés vezetését. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni ehhez a napirendi ponthoz öt percben. (Nem érkezik jelzés.) Köszönöm szépen. Az előterjesztő kíván-e reagálni? (Jelzésre:) Nem kíván. Tisztelt Országgyűlés! Az általános v…
T/2701 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Erről az indítványról kézfelemeléssel határoz az Országgyűlés. Kérem, kézfelemeléssel fejezzék ki, hogy támogatják-e ezt a javaslatot. (Szavazás.) Köszönöm szépen. Úgy látom, hogy az Országgyűlés egyértelműen látható többsége elfogadta a javaslatot. Mielőtt megnyitnám a…
T/2701 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Újabb felszólalók jelentkeztek, úgy látszik, hogy biztatást nyertek a későn jelentkezőtől. Sági József képviselő úrnak adom meg a szót ötperces időkeretben, Fidesz.
T/2701 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Szabados Tamás képviselő úrnak, MSZP.
T/2701 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Azt szeretném kérni a képviselőtársaimtól, hogy ha hozzászólnak a vitához, akkor nevezzék meg, jelöljék meg, hogy mely módosító indítványokkal kapcsolatban teszik ezt. Két percben megadom a szót Bernáth Ildikó képviselő asszonynak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/2701 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Szintén kétperces hozzászólásra adom meg a szót Botka Lajosné képviselő asszonynak, MSZP.
T/2701 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Bernáth Ildikó képviselő asszonynak adom meg a szót két percben, Fidesz.
T/2701 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: A kétperces hozzászólók elfogytak. Megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum, ötperces időkeretben.
T/2701 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Stolár Mihály képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/2701 A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Arra kérem, képviselő úr, hogy majd ott, annál a pontnál.