ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Mivel több napirend előtti hozzászólásra jelentkezés nem volt, ezért megkezdjük a mai ülésnapunkat.

A Házszabályban előírt szükséges számú aláírás csatolásával Herényi Károly, Medgyasszay László, Magyar Demokrata Fórum, és más képviselők politikai vita megtartását kezdeményezték, “Mezőgazdaságunk a koppenhágai csatavesztés utánö címmel. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/2769. számon kapták kézhez képviselőtársaim.

Engedjék meg, hogy ismertessem a kialakított megállapodást a vita menetéről. Először a kormány képviselőinek a nyilatkozatára fog sor kerülni, mintegy 30 perces időtartamban. Ezt követi az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak a felszólalása 20-20 perces időkeretben, majd pedig a további képviselői felszólalások következnek a frakciók részére biztosított, korábban meghatározott időkeretben.

(8.30)

Az erre vonatkozó beosztást a napirendi ajánlás tartalmazza. A vita végén a kormány képviselőjének válaszára kerül sor tízperces időkeretben. Engedjék meg, hogy felhívjam figyelmüket a Házszabály időkeretre vonatkozó egyes rendelkezéseire. Eszerint vita közben felszólaló kormánytagnak az ideje a kormánypárti képviselők idejébe számít bele, vita közben a kétperces felszólalásokat - a személyes érintettségre történő reagálás kivételével - bele kell számítani az időkeretbe, ugyanakkor az ügyrendi felszólalásokat nem fogjuk az időkeretbe beleszámítani.

Tisztelt Országgyűlés! Elsőként a kormány nyilatkozatára kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 30 perces időkeretben. Ezt az időkeretet a külügyminiszter úr, illetve a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úr között osztjuk meg.

Először megadom a szót Kovács László külügyminiszter úrnak.

Forrás: parlament.hu