14 799 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Kérdezem, hogy a kormány részéről kíván-e bárki reagálni. Igen, Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter asszonyt illeti a szó. Miniszter asszony!
Bejelentések
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Török Zsolt jegyző urat, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felszólalók sorát. Öné a szó, jegyző úr.
T/3684 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi CVI. törvény módosításáról T/3689 Egyes, a kis- és középvállalkozások védelmét szolgáló törvényi rendelkezések
ELNÖK: Ugyancsak megkérem Török Zsolt jegyző urat, hogy ismertesse a tárgysorozatba-vétel tárgyában született elutasító bizottsági döntéseket. Jegyző úr!
I/3782 Takács Albert vízágyúja fel van...
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 7/2006-2010. számon eseti jellegű állásfoglalást fogadott el. Ennek szövegét képviselőtársaim az elektronikus futárpostával megkapták, de ugyancsak megtekinthetik a honl…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket mai ülésnapunkon, köszöntöm valamennyi megjelent képviselőtársamat; mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunk munkáját. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 3. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésé…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 56. §-a alapján tárgyalási szünetet rendelek el 13 óra 45 percig. Ezen belül 13 óra 30 percre a házbizottság rendkívüli ülését összehívom. Köszönöm. Viszontlátásra 13.45-kor az ülésteremben! (Szünet: 13.06 - 14.16 Elnök: dr. Szili Katal…
Bejelentések
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat. Tisztelt Képviselőtársaim! Kis Zoltán képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójának tagja, az Országgyűlés jegyzője szeptember 13-án arról tájékoztatott, hogy képviselői mandátumáról a mai napon lemondott. Tiszt…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Most napirend előtti felszólalások következnek. De mielőtt erre sor kerülne, tájékoztatom önöket, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja a 2007. szeptember 17-18-ai ülésnapokra Szabó Zoltán, Alexa György és Tóth Tiborné ké…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 51. § (2) bekezdése értelmében a kormány tagja felszólalása esetén a frakcióvezetőknek 2-2 perces megszólalási lehetőségük van. Pokorni Zoltán frakcióvezető-helyettes úr kíván ezzel élni elsőként. Öné a szó, kétperces idők…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Szabó Zoltán frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Frakcióvezető-helyettes úr, öné a szó.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. Kérdezem, hogy kíván-e még bárki felszólalni. Almássy Kornél frakcióvezető-helyettes úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Szeretném tájékoztatni önöket, hogy Almássy Kornél képviselő urat is a mai naptól frakcióvezető-helyettessé a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja megválasztotta. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. Bizonyára még nem volt módjuk a frakcióvezetőknek tájékoztatni a frakciótagokat a rendkívüli házbizottsági ülésről. A múlt hétfői, képviselőket ért incidensek kapcsán a Ház biztonsága kérdésében ült össze a házbizottság. (Zaj az ellenzéki oldalon.)…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Képviselő asszony, két percben van önnek lehetősége felszólalni. Kérdezem, hogy kíván-e még bárki felszólalni. Sándor Klára frakcióvezető-helyettes asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes asszony.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Alexa György frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából, "Közös érdekünk a fogyasztóvédelem" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-he…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Kérem, hogy a kártyáját helyezze az olvasóba, frakcióvezető-helyettes úr. (Alexa György: Majdnem sikerült mikrofon nélkül is elmondanom.) Kérem, hogy a kártyáját helyezze az olvasóba! (Alexa György: Némi segítséggel sikerült. Köszönöm szépen.) Kiváló. Most már a mikrofon is az öné.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. A kormány részéről megadom a szót Lamperth Mónika miniszter asszonynak. Miniszter asszony!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony, a felszólalását. Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Herényi Károly frakcióvezető úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából: "Bizalom" címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Frakcióvezető úr, köszönöm szépen. A kormány részéről megadom a szót Veres János pénzügyminiszter úrnak. Miniszter úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Nagy Kálmán frakcióvezető-helyettes úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából: "Üzleti biztosítás a betegellátásban az elmúlt évek legsúlyosabb társadalmi válsága" címm…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm. A kormány részéről megadom a szót Horváth Ágnes egészségügyi miniszter asszonynak. Miniszter asszony!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából: "Felnőtt emberek, önálló döntések" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Figyelemmel arra, hogy a kormány részéről senki nem kíván reagálni, napirend előtti felszólalásra következik Varga Mihály frakcióvezető-helyettes úr, a Fidesz képviselőcsoportjából: "Őszöd ára" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány részéről megadom a szót Veres János pénzügyminiszter úrnak. Miniszter úr! (15.20)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Miniszter úr, egy pillanatra kérem, hogy...
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Amíg a képviselőtársaink elcsendesednek, miniszter úr, addig...
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Képviselőtársaim! Kérem, miniszter úr, egy fél percre!