7 350 felszólalás
T/10240 Az egészségügyet érintő egyes törvényeknek az egészségügyi szakellátási felelősséggel kapcsolatos módosításáról
ELNÖK: A vezérszónoki kör végéhez érkeztünk, tisztelt képviselőtársaim, így most az előre írásban bejelentkezett felszólalóknak adok szót, őket követik majd most a helyszínen gombot nyomó, ezzel szót kérő képviselők. Elsőként Hollósi Antal Gábor képviselő úr, Fidesz, következik. Öné a szó.
T/10240 Az egészségügyet érintő egyes törvényeknek az egészségügyi szakellátási felelősséggel kapcsolatos módosításáról
ELNÖK: Szél Bernadett képviselő asszony következik.
T/10240 Az egészségügyet érintő egyes törvényeknek az egészségügyi szakellátási felelősséggel kapcsolatos módosításáról
ELNÖK: Garai István Levente képviselő úr következik, MSZP.
T/10102 A nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, tisztelt képviselő úr. Üdvözlöm ismét a Házat. Visszavettem az ülés vezetését Balczó alelnök úrtól, aztán majd cseréljük egymást. Megkérdezem, hogy ki kíván még hozzászólni. Csampa Zsolt képviselő úr jelzi, hogy ügyrendi javaslata van.
T/10102 A nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról
ELNÖK: Nem árulok el nagy titkot, hogy előtte egyeztettünk, ezért gyorsan el tudom fogadni a javaslatot, úgyhogy 6 óráig toljuk ki a módosító javaslatok beadásának határidejét. Mivel nincs több bejelentkező, megkérdezem, hogy az előterjesztők nevében ki kíván válaszolni.
T/10102 A nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról
ELNÖK: Kocsis Máté elnök úr, képviselő úr jelzi, hogy ő kíván válaszolni a vitában elhangzottakra.
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, így a részletes vitára bocsátásra és magára a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a szociális szövetkezetekkel összefüggés…
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Következnek a bizottsági álláspontok és a bizottságokban megfogalmazódott kisebbségi vélemények. Ezek ismertetésére fel fogom kérni a képviselő hölgyeket és urakat. Elsőként Patay Vilmosnak, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadójának adom meg a szót,…
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kiss Péter képviselő urat kérem az MSZP frakciójából, hogy a kisebbségi véleményt ismertesse.
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Én is köszönöm szépen a kisebbségi álláspont ismertetését. Most megadom a szót Rónaszékiné Keresztes Monikának, képviselő asszonynak, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadójának, ugyancsak 5 percben.
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: A kisebbségi álláspont ismertetését ketten osztják meg, már hogy az ötperces időkeretet egymás között. Elsőként Pál Bélának adom meg a szót. Képviselő úr!
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Baráth Zsolt képviselő úr folytatja.
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Dankó Béla képviselő úrnak, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadójának.
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, tisztelt képviselő úr. Most az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adom meg a hozzászólás lehetőségét 15 perces időkeretben, hiszen általános vitában vagyunk; elsőként Kiss Péter képviselő úr, az MSZP frakciója. (13.50)
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Következő hozzászóló a Fidesz frakciójából Patay Vilmos képviselő úr, ugyancsak az általános vita szabályainak megfelelően maximálisan 15 perces időkeretben.
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Következik a Jobbik frakciójából Bertha Szilvia képviselő asszony. Öné a szó.
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: A következő hozzászóló a független képviselő, Szél Bernadett képviselő asszony. Öné a lehetőség.
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Továbbadjuk a szót, Vágó Sebestyén képviselő úr a hozzászóló, a Jobbik frakciója. Ő is előre bejelentett, tehát írásban bejelentkező képviselő. Tessék parancsolni!
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Hadd jelezzem képviselő úrnak, hogy nem a tárgyról beszél, tehát érdemes visszatérni a tárgyra.
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Az általános vitában sem a tárgyról beszél. A másik képviselőt az általános vitában, bármilyen kérdéskörről van szó, akár kormánypárti, akár a saját frakciójában ülő, akár ellenzéki, nem illik minősíteni akkor, hogyha egyébként nem a tartalmáról beszél, hanem bármilyen másról. (Szilágyi Györg…
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Ne is tegye meg, mert kikapcsolom a mikrofonját azonnal.
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Önnek biztos jobban tetszene, hogyha az LMP-s képviselők vagy a szoci képviselők Gárda-mellényben járnának a parlamentbe, de ezt a szívességet nem fogják önöknek megtenni.
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Van valami problémájuk, képviselő urak? (Szilágyi György: Hogy jön ez most ide, hogy bejön a képviselőtársa úgy, ami nem megfelelő a Ház méltóságához? Hogy jön ez most ide? Megint teljesen elfogultan vezeti az ülést!) Kettő perc technikai szünetet rendelek el, mert a Jobbik frakciójában túlzo…
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra érkezett jelzés, Patay Vilmos képviselő úr, aki mindezt kérte, Fidesz. Tessék parancsolni!
T/10241 A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Én is köszönöm. Pál Béla képviselő úr, MSZP, 15 perces időkeretben.
I/10287 Isten hozta Miniszter Úr, ez a való világ!
ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. Üdvözlöm a tisztelt Házat. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ.
I/10287 Isten hozta Miniszter Úr, ez a való világ!
ELNÖK: Ha jól hámoztam ki képviselő úr szavaiból, akkor nem fogadta el az államtitkári választ. (Dr. Apáti István bólint.) Ebben az esetben megkérdezem a tisztelt Házat. Önök szavaznak. (Szavazás.) 192 igen, 35 nem, 10 tartózkodás mellett az Országgyűlés elfogadta az államtitkári választ. Egyed Zsol…
I/10172 Milyen sors vár a fészekrakók által megszállt társasházakra?
ELNÖK: A tárca nevében Kontrát Károly államtitkár úr készül válaszadásra. Öné a szó, államtitkár úr.
I/10172 Milyen sors vár a fészekrakók által megszállt társasházakra?
ELNÖK: Megkérdezem Egyed Zsolt képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkári választ.
I/10172 Milyen sors vár a fészekrakók által megszállt társasházakra?
ELNÖK: Megkérem a képviselő hölgyeket és urakat, hogy koncentráljanak a feladatukra. Én is próbáltam odafigyelni, mert szeretném jelezni a későbbiekre vonatkozólag is, hogy amennyiben olyan sértő kifejezést használ bármelyik képviselő, amely emberi csoportokat, közösségeket vagy éppen személyt sértő…