7 350 felszólalás
T/9160 A nemzetiségi jogokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Következik Lendvai Ildikó képviselő asszony, MSZP.
T/9160 A nemzetiségi jogokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Szávay István képviselő úr jelentkezett előzetesen írásban. Most öné a szó. (17.20)
T/9160 A nemzetiségi jogokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Mile Lajos képviselő úr, LMP!
T/9160 A nemzetiségi jogokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy nem látok több hozzászólási szándékot. Ha nem jelentkeznek, akkor az előterjesztőket kérdezem meg, Lukács Tamás képviselő urat, hogy kíván-e reagálni az elhangzottakra. Öné a szó.
T/9160 A nemzetiségi jogokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Az általános vitát lezárom. És bár itt több képviselő is tett arra utalást, hogy majd a részletes vitában miről beszélünk, illetve hogy majd nyújtanak be módosító javaslatokat, információim szerint nem érkezett módosító javaslat. Ebben az esetben részletes vitá…
T/9165 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Nagy meglepetést nem okozott ezzel, nem kíván reagálni. Tájékoztatom önöket, hogy a benyújtott módosító javaslatokról majd várhatóan a következő ülésünkön döntünk. Megyünk tovább! Soron következik a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 201…
T/9165 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Továbbítjuk a főtitkársághoz, most pedig térjünk a tárgyra.
T/9165 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Fónagy János államtitkár úr jelentkezett. Öné a szó.
T/9165 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. Zakó László képviselő úr kétperces hozzászólása következik.
T/9165 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Józsa István képviselő úr következik.
T/9165 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Kétpercesek következnek. Elsőként Szilágyi György képviselő úr, Jobbik.
T/9165 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Szalay Péter képviselő úr, Fidesz.
T/9165 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Fónagy János államtitkár úr kétpercese következik.
T/9165 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Nem látok több bejelentkezőt. A részletes vitát lezárom. Megkérdezem, hogy az előterjesztők közül kíván-e bárki most szólni. (Nincs jelentkező.) Amennyiben nem, várhatóan a következő ülésünkön döntünk a benyújtott módosító javaslatokról. Soron következik a Felvidékről kitelep…
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
ELNÖK: Molnár Attila képviselő úr kétpercese következik, Fidesz.
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
ELNÖK: Szili Katalin képviselő asszony következik.
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, elnök asszony. Szalay Péter képviselő úr, Fidesz, kétperces.
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
ELNÖK: Lendvai Ildikó képviselő asszony következik, MSZP.
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
ELNÖK: Ékes József képviselő úr, kétperces!
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
ELNÖK: Szávay István képviselő úr, kétperces!
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
ELNÖK: Szili Katalin képviselő asszony kétpercese következik.
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
ELNÖK: Lendvai Ildikó képviselő asszony, kétperces.
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
ELNÖK: Szávay István képviselő úr, kétperces, Jobbik.
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Nem látok több bejelentkező képviselőt. Lezárom a részletes vitát. Megkérdezem Molnár Attila urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Amennyiben nem...
H/6340 A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról
ELNÖK: Csak bejelentkezve nem volt a képviselő úr.
T/7456 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény és a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. (Nagy zaj.) Szeretném megkezdeni a határozathozatalokat, ezért tegyék lehetővé számunkra, hogy az Országgyűlés folytathassa munkáját. Az se baj, ha megnézik, hogy kártyájuk a helyén van-e, hogy később ne legyen abból vita, hogy ki volt jelen a tere…
T/7990 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan máskor is, most is képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint az elsőként felszólalásra jelentkező független képviselő kétperces időtartamban szólhat hozzá. Elsőként jelentkezett Bárándy Gergely. Kétperces gombot nyomott Bárándy Gergely és Gaudi-Nagy Tamás i…
T/7990 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
ELNÖK: Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr, Jobbik frakciója!