8 379 felszólalás
T/758 A közbeszerzésekről szóló 1995.évi XL törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Steinerné Vasvári Évának, a környezetvédelmi bizottság előadójának. Engedjék meg, hogy megköszönjem az együttműködést és átadjam az elnöklést Szili Katalin alelnök asszonynak. Köszönöm szépen. (Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke…
T/717 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Jauernik István képviselő úr, MSZP; őt követi majd Horváth Béla úr.
T/717 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Horváth Béla képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. Őt követi majd Kovács Kálmán képviselő úr.
T/717 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról
ELNÖK: Köszönöm. Tájékoztatom a képviselőket, hogy ennek a törvényjavaslatnak a vitája nem vezérszónoki rendszerben zajlik, tehát korlátlan időtartam van; egy képviselőtársunk előbbi intéséből éreztem, hogy ezt el kell mondani. Szeretném kérni, hogy a kétpercesekkel túlzottan ne tördeljük szét a vit…
T/717 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról
ELNÖK: Megadom a szót Kovács Kálmán képviselő úrnak, SZDSZ; őt követi majd Horváth Balázs képviselő úr.
T/717 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról
ELNÖK: Köszönöm. Kovács képviselő úr felvetésére és kérésére a következőket tudom a Házszabály értelmezése szerint válaszolni: három lehetőség van ennek a problémának a megoldására. Az egyik, amit ő mondott: ha az 1. § (2) bekezdése és az 5. § (1) bekezdése közül valamelyik bekezdést - akár, mondjuk…
T/717 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról
ELNÖK: Köszönöm. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.
T/717 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról
ELNÖK: Köszönöm. Kétperces hozzászólásra Jauernik István képviselő úrnak adom meg a szót, MSZP.
T/717 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról
ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Kiss Andor képviselő úrnak, MIÉP. (12.10)
T/717 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Karakas János képviselő úrnak, rendes felszólalásra.
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF. Tessék!
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Erkel Tibor úrnak, MIÉP. Tessék!
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Felhívom a képviselők figyelmét, hogy a házbizottság ajánlása alapján az egyes képviselői felszólalások időtartama nem haladhatja meg a 15 percet. Először Pap János képviselő úr, F…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két képviselő úr neve jelent meg a monitoron. Megkérdezem Szentgyörgyvölgyi Péter urat, hogy kétperces reagálásra kér-e szót. (Dr. Szentgyörgyvölgyi Péter jelzi, hogy nem.) Akkor viszont hátrébb kell sorolnom, mert tizenegyen jelentkeztek írásban, és ezt tájékoztatáské…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Takács Imre képviselő úr kétperces felszólalásra jelentkezett? (Takács Imre jelzi, hogy igen.) Igen. Tessék, Takács Imre képviselő úré a szó!
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Kökény Mihály képviselő úr, MSZP; őt követi Gémesi György. Tessék!
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Dán János képviselő úr következik, Független Kisgazdapárt. Tessék!
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Hegyi Gyula képviselő úr következik, MSZP, kétperces felszólalásra.
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Gémesi György képviselő úr, MDF; őt követi Bauer Tamás képviselő úr.
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Karakas János képviselő úr kétperces felszólalása következik.
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm. Szintén kétperces felszólalásra következik Csáky András képviselő úr, MDF.
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra következik Bauer Tamás képviselő úr, SZDSZ; őt követi majd Kádas Mihály képviselő úr.
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm. Sok kétperces felszólaló következik ezután. Először megadom a szót Szakács Imre államtitkár úrnak. Tessék!
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Nem nyilatkozhatom a házelnök nevében, csak a házbizottságban elhangzottakat tudom a tisztelt képviselők felé tájékoztatás céljából mondani. A Ház elnöke és a sajtóosztály vezetője közölte, hogy hétfőn, kedden van a korábbi megszokásnak megfelelően a vita teljes közvetítése egyenes adásban, é…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm. Kétperces felszólalásra Csáky András képviselő következik, MDF.
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Nincs még egy perc!
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Ughy Attila képviselő úr, Fidesz.
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Balczó Zoltán képviselő úr következik kétperces felszólalásra, MIÉP.
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Hargitai János képviselő úr, Fidesz, következik kétperces felszólalásra.
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
ELNÖK: Köszönöm. Kérném képviselőtársaimat, hogy a párbeszédeket inkább a folyosón folytassuk le, mert több kétperces felszólaló következik. Révész Máriusz képviselő úr, Fidesz, tessék!