31 010 felszólalás
T/19221 Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról T/19222 Az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyetértek Bernáth Ildikó képviselő asszonnyal, valóban erősen háborgó indulatokat kell legyűrni ahhoz, hogy érdemben hozzászóljunk most, a ciklus befejezte után ehhez a törvénytervezethez. Abban egyetértek államtitkár úrral, illetv…
T/18903 Az ifjúsággal kapcsolatos egyes állami feladatokról H/18906 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról szóló jelentésről szóló 106/1995. (XI.1.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! A négyesztendős parlamenti ciklus utolsó napján, utolsó órájában egy törvényjavaslatról és egy törvényjavaslatot megalapozó jelentésről nyitott vitát a tisztelt Ház. Részben elismerést érdemel az együttes…
T/19076 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Mindenképpen támogatom Farkas Imre képviselő úr javaslatát. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ezt a törvénytervezetet üdvözölni kell, mert jó példa arra, hogy a valóságtól elrugaszkodott, az íróasztal mell…
T/19076 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Indítványozom, hogy térjünk vissza Farkas Imre képviselő úr javaslatához. Vidorné Szabó Györgyi képviselőtársam korábbi gondolatmenetét azzal fejezte be, hogy itt és most ennek a módosító javaslatnak a befogadására nincsen lehetőség…
T/19076 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Arra szeretném kérni szocialista képviselőtársaimat, hogy ha részt vesznek ebben a vitában, akkor válaszoljanak arra a kérdésre - remélem, államtitkár úr a vita végén megteszi ezt -, hogy miért utasították el Farkas Imre képviselőtá…
T/19076 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszönöm szépen Vidorné Szabó Györgyi képviselőtársamnak, hogy a konkrét kérdésre konkrét választ adott - tisztelem őt annyira, hogy nem fogom minősíteni ezt a választ. Nem győzött meg, továbbra is Farkas Imre képviselőtársammal ért…
H/18907 Az új Országos Fogyatékosügyi Programról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Megerősítem Soltész Miklós képviselőtársam gondolatait, és egy nagyon rövid kis kitérővel szeretném felhívni arra a figyelmet, ami egyébként módosító javaslatomban szerepel is, hogy a tisztelt Ház elé kerülő törvények és határozatok…
T/18902 Egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előterjesztő, illetve a bizottságok által elutasított módosító javaslatom mellett szeretnék továbbra is érvelni. Azt javasoltam, hogy az előterjesztés 2. §-a egy új (8) bekezdéssel egészüljön ki. Így hangozna: a helyi önkormányza…
H/19167 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a Program Út Szolgáltatási Szerződés megkötéséhez
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy 485,5 milliárd forintos állami fizetési kötelezettséget kellene megszavaznia a tisztelt Háznak. Egy ilyen hatalmas kiadási elkötelezettségen normál esetben legalább három hétig kellene a tisztelt…
H/19167 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a Program Út Szolgáltatási Szerződés megkötéséhez
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr, arról van szó, hogy az államháztartásról szóló törvény 22. §-át kívánják módosítani. Nekünk az a véleményünk, hogy állami jogosítványokat - adószedés, közbiztonság vagy akár 50 milliárd forint feletti közbeszerzési pályázatok megh…
H/19167 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a Program Út Szolgáltatási Szerződés megkötéséhez
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Sok mindent meg lehet érteni és értetni, egy dolgot nem: az Állami Számvevőszék véleményét nem látjuk, nem olvastuk. Nyilvánvaló, hogy megnyugtató lenne. Ez az egyik. A másik: amit elmondott, azzal kapcsolatban az ajánlás 8. sorsz…
H/19167 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a Program Út Szolgáltatási Szerződés megkötéséhez
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetlen kérdés levegőben maradt, államtitkár úr, hogy miért nem kérték ki az Állami Számvevőszék véleményét. Köszönöm.
T/19085 A gyümölcsös ültetvények, valamint a gyümölcsös ültetvény méretet el nem érő, gyümölcsfával betelepített területek összeírásáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár úr, egy ellentmondásra szeretném felhívni szíves figyelmét. A törvénytervezetben az szerepel, hogy kizárólag statisztikai célra használható fel az egyedi adatok gyűjtése. Kizárólag! Az indoklásból pedig egyértelműen kide…
T/18702 Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Módosító javaslatot nyújtottam be, aminek a lényege az, hogy jussanak végre kárpótláshoz a nem szovjet hadifogságot elszenvedettek családjai is. Méltánytalannak tartom, hogy míg ez a kárvallott réteg eddig kimaradt a…
T/19084 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről
LEZSÁK SÁNDOR (független). Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt héten az általános vita végén miniszter úr korrekt válaszának volt egy része, ami nem győzött meg, amivel továbbra sem értek egyet. Szeretném, ha most meggyőzne. A törvénytervezet akkor ad lehetőséget a nemzetgazdasági sze…
T/19084 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Egy olyan törvényjavaslat került a tisztelt Ház elé, amelynek céljával egyet lehet érteni, de ahogy a vitában elhangzott sok-sok érvvel, szövegezése pontatlan, nem egyértelmű, és ezért sokmilliárdos állami tám…
T/19091 A magyar gazdaság egyensúlyi felzárkózási programjáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! A többórás vita során a kormánypárti képviselőktől és öntől, miniszter úr, érdemi indokot a törvényjavaslat mellett nem kaptunk. Az általános vita előtt a törvénytervezet tárgyalásával szemben alapos indok volt az a ga…
H/18907 Az új Országos Fogyatékosügyi Programról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVIII. törvény 26. §-a értelmében az Országgyűlésnek országos fogyatékosügyi programot kell megfogalmaznia és elfogadni…
T/18902 Egyes esélyegyenlőségi tárgyú törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az elmúlt év decemberében adott hírt a sajtó egy próbaperről. A per egy kerekes széken közlekedő mozgássérült és egy bank között folyt. A mozgássérült nem tudta felvenni a számlájára érkező ellátmányokat a bank hozzá…
T/18709 A helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Államtitkár Úr! A törvényjavaslathoz benyújtott 38. számú módosító javaslat elfogadása érdekében álltam föl, és ezt kérem képviselőtársaimtól. Megvallom, villámcsapásként ért a hír bennünket, hogy Helvécián nem épül a…
T/18778 A villamos energia árszabályozását érintő egyes törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Minden törvényjavaslatnak szükséges kelléke az előterjesztés indoklása. A törvény elfogadását követően az indokolás már veszít a fontosságából, bár a jogtárak nagyon hasznos kelléke a törvényekhez mel…
T/18877 A Gazdasági és Szociális Tanácsról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A távlatos politikaformálás szempontjából véleményem szerint indokolt, de a részletek szempontjából elkapkodott, megfontolatlan - kormánypárti képviselőtársunkat idézem -, súlytalan és a civil szervezetek so…
T/18702 Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A napokban egy kisnyugdíjas kopogtatott be fogadóórára egy Kecskemét környéki településen, és azzal kezdte, hogy a remény hal meg utoljára. Ezt követően érzékelhettem, hogy híre van ennek a törvényjavaslatnak. Ugyani…
T/19085 A gyümölcsös ültetvények, valamint a gyümölcsös ültetvény méretet el nem érő, gyümölcsfával betelepített területek összeírásáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Egy olyan törvényjavaslat került a tisztelt Ház elé, amelynek céljával egyet lehet érteni, de szövegezése ellentétes a szocialista-szabad demokrata kormány statisztikai felmérésekkel kapcsolatos eddigi felfogásával.…
T/18628 A polgárőrségről
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Itt, a tisztelt Házban sok-sok, olykor egymástól eltérő témakörben mondom el véleményemet, ami mögött többnyire szakmai közösségek összegző elemzése van. (16.00) Most a kigyűjtött statisztikai adatokat, el…
T/18628 A polgárőrségről
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Mindenképpen szólnom kell a törvénynek egy hátrányáról, arról, ami a finanszírozás megoldatlan koncepcióját tükrözi véleményem szerint. Ugyanis úgy tűnik, az előterjesztő máig nem tudta eldönteni, hogy egy országos k…
T/18630 A bírósági eljárás elhúzódása miatti kifogás jogintézményének bevezetéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Nemcsak a magam és környezetem tapasztalata, de történelmi, irodalmi olvasmányélményeim is igazolják, hogy kis hazánkban hagyományosan elhúzódnak a perek, és viszonylag lassan őrölnek az igazságszolgáltatás malmai. N…
T/18200 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A 9 oldal terjedelmű törvényjavaslathoz fűzött indoklás majdnem négyszer annyi, 34 oldalnyi. Szükségesnek tartjuk ezt a hosszú indoklást, mert bőségesen utal azokra az uniós jogforrásokra, amelyek a kiszolgáltatott h…
T/18090 A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Nemzeti Fórum családvédelmi kabinetje érdeklődéssel figyelte a vitát, és ennek alapján, valamint a törvénnyel kapcsolatos véleményét korábban összegző különféle megbeszélések alapján összegeztük a véleményünket. Enn…
T/17795 A lobbitevékenységről
LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy nagyon kidolgozatlan és a gyakorlati élettől, úgy véljük, nagyon távol álló törvénytervezet került a tisztelt Ház elé. A tervezet meg sem próbál különbséget tenni egy gazdasági érdeket tudatosan vállaló, akár mások és a k…