LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A 9 oldal terjedelmű törvényjavaslathoz fűzött indoklás majdnem négyszer annyi, 34 oldalnyi. Szükségesnek tartjuk ezt a hosszú indoklást, mert bőségesen utal azokra az uniós jogforrásokra, amelyek a kiszolgáltatott helyzetbe kerülő fogyasztót védelmezik. Időszerűnek is tartjuk ezt a törvényt, mert egyértelműen érzékelteti a hazai közvéleménnyel az Európai Unió joggyakorlatának a fogyasztópártiságát. Íme, lehet mondani, ez egy olyan fogyasztóvédelmi törvény, amelyik a hazai függések és érdekviszonyok miatt eddig nem tudott megszületni, s talán a jövőben sem születne meg, ha nem kötelezné az országot erre az Európai Unió tagságával vállalt uniós jogrend.

Ma nagyon sok és növekedőben van az Európai Unióval kapcsolatos csalódás és kiábrándulás a közvéleményben. A kistermelők, kisvállalkozók érzékelik, hogy az uniós országok előtt korábban érvényben volt vámhatárok megszűnését követően jelentős mértékben romlottak a piacrajutási esélyeik. Tudnak arról, hogy az ország nettó befizető, azaz többet kell befizetni az uniós kasszába, mint amennyi támogatáshoz különféle utakon egyáltalán hozzájuthatnak. Ha materiális szempontból nem is könyvelhetünk el különösebb előnyöket a csatlakozás után, a gazdálkodási környezet és a fogyasztóvédelem uniós eredményeinek átvétele, illetve ezeknek az átvételi kötelezettsége meg kell hogy térüljön az életminőség terén. Talán így sokakban tudatosodik, hogy ezeknek a civilizációs vívmányoknak a bevezetésére nem került volna sor uniós tagságunk vállalása nélkül. Két példát idézek erre a gazdálkodói biztonság és az egészségbiztonság területéről.

Mintegy két esztendővel ezelőtt a tisztelt Házban szó volt arról, hogy néhány nagyvállalat csak 120-150 nap fizetési határidőre szerződik a kiszolgáltatott beszállítókkal. Több képviselő, jómagam is szerettük volna elérni az Unióban érvényes 90 napos fizetési limit életbelépését. Ezt a kezdeményezést a tisztelt Ház akkor elvetette, így a beszállítók kiszolgáltatottsága uniós tagságunkig fennmaradt, s 2004 májusa után a magyar parlamentnek pestiesen szólva nem osztottak lapot arra, hogy továbbra is fenntartsa a nagyvállalatok gazdasági erőfölényének érvényesülését egyenlőtlen szerződések formájában.

Ugyancsak mintegy két esztendővel ezelőtt az egészségvédelem területén a tisztelt Ház elvetette többünk javaslatát, amely szerint a cigarettás dobozokon az uniós szabvány szerinti, azaz a magyar gyakorlatnál nagyobb méretű figyelmeztető jelzés legyen. Uniós taggá kellett válnunk ahhoz, hogy a dohánygyárak hazai érdekképviseletét legyűrje a lakosság egészségvédelmének uniós kötelezettsége. Ma már kötelező az uniós szabvány, még akkor is, ha ez nem tetszik valamelyik tagország parlamenti többségének.

A két példa azt is érzékelteti, hogy ez a fogyasztóvédelmi törvény már korábban is megszülethetett volna, de a hazai érdekviszonyok ezt nem tették lehetővé. Az Európai Unió jogrendje nálunk is kikényszeríti a tisztességtelen szerződési feltételekre kényszerített, korábban elhanyagolt érdek védelmét. Tiszakécskei, Kecskemét környéki, Tisza menti választókerületemben a mezőgazdasági kistermelők panaszkodnak leginkább a rájuk kényszerített egyenlőtlen szerződésekre. Abban bízunk, hogy próbaperek nélkül is csupán ennek a törvénynek az életbelépése lényegesen enyhíti a mai kiszolgáltatottságot.

Egyre több a panasz a biztosítással foglalkozó pénzintézetekre. Nagyon jellemző, hogy a kezdetben kedvezőnek meghirdetett konstrukció feltételeit egyoldalúan kedvezőtlenre változtatja a pénzintézet, például úgy, hogy többszörösére növeli a megtakarítási befizetésekből levont működési költségeket. Sok olyan jellegű panaszt kaptunk, miszerint a biztosítottak vállalták az inflációkövető befizetést, és ezekben a hetekben, annak ellenére, hogy a kormány kisebb inflációt jelez 2006-ra, a biztosítók 6-7 százalékkal is megnövelték a díjakat. Olyan eset is a tudomásomra jutott, hogy a biztosító egyoldalúan évekkel megnövelte a megtakarítással együtt járó életbiztosítás lejárati idejét.

Nagyon reméltem, hogy mindezeknek a visszaéléseknek az orvoslására sor kerülhet mielőbb, és már korábban is vártuk, hogy ezt a törvényt a kormány a parlament elé beterjeszti. Nem értettem, hogy miért kellene egy negyedévet várnunk az uniós erejű fogyasztóvédelem bevezetésére, miért ne lehetne ezt a törvényt korábban is életbe léptetni, és a korábbi bevezetés érdekében egy módosító indítványt nyújtottam be. Azonban tudomásomra jutott, hogy amennyiben én ezt a módosító indítványt beadom, akkor csak február közepén fogadhatja el a tisztelt Ház ezt a törvényt, ezért bejelentem elnök úrnak, hogy ezt a módosító indítványt annak érdekében, hogy még az idei esztendőben a parlament dönteni tudjon, visszavonom. Nagyon bízom abban, hogy a törvény valóban a hatását érzékeltetni fogja majd a hazai közvéleményben.

Köszönöm szépen tisztelt figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu