13 324 felszólalás
T/2275 Egyes adótörvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Bejelentem, hogy az előterjesztő az alapajánlás 1. pontját, valamint a kiegészítő ajánlás 1., 2., 3. és 4. pontjait támogatja. Ezek közül az MDF és az SZDSZ képviselőcsoportja külön szavazást kért a k…
T/1665 A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény, a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény, az Európai Unió bűnüldözési információs rendszere és a Nemzetközi Bűnügyi Rendő
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Ezek sorában nem döntünk az ajánlás 16., valamint a kiegészítő ajánlás 3. pontjáról, mert azok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást. Nem határozunk továbbá az ajánlás 20. és 21. pontj…
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megkérdezem a kormány jelen lévő képviselőit, hogy kíván-e valaki szólni öt percben. (Nincs jelzés.) Úgy látom, hogy nem. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban jelentkezett felszólalóknak adom meg először a szót, elsőként Bőhm Andrásnak, a Szabad Dem…
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Répássy Róbertnek, a Fidesz képviselőjének.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Szabó Zoltánnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Édes, drága képviselőtársaim, egy kis türelmet kérnék szépen! Kétperces felszólalásra megadom a szót Révész Máriusznak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, öné a szó.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Bőhm András, a Szabad Demokraták Szövetségétől. Parancsoljon, öné a szó.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Pettkó Andrásnak, a Demokrata Fórum képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Azt javasolnám, hogy a tárgyról beszéljünk, tisztelt képviselőtársaim. Kérem, koncentráljunk erre! Répássy Róbertnek adom meg a szót, két percben.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Szabó Zoltán, a Magyar Szocialista Párt képviselője.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Révész Máriusz, a Fidesz-képviselőcsoportból. Parancsoljon, öné a szó.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Normál felszólalásra megadom a szót Szijjártó Péternek, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon!
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Normál felszólalásra megadom a szót Szabó Zoltánnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon!
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettőperces felszólalásra következik Kosztolányi Dénes, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, öné a szó.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettőperces felszólalásra következik Bőhm András, a Szabad Demokraták Szövetségétől. Parancsoljon, öné a szó.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Babák Mihálynak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó. (18.30)
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Szabó Zoltán, a Magyar Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon, öné a szó.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Soron kívüli kétperces felszólalásra megadom a szót Veres Jánosnak, a Pénzügyminisztérium államtitkárának. Parancsoljon, öné a szó.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Révész Máriusznak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon!
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Soron kívül megadom a szót kétperces felszólalásra Veres Jánosnak. Parancsoljon, államtitkár úr.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettőperces fölszólalásra következik Répássy Róbert, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces fölszólalásra következik Szabó Zoltán, a Magyar Szocialista Párt képviselője.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettőperces fölszólalásra következik Babák Mihály, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettőperces fölszólalásra megadom a szót Szabó Zoltánnak, Magyar Szocialista Párt képviselőjének.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettőperces fölszólalásra megadom a szót Ágota Gábornak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Domokos László, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Révész Máriusz, a Fidesz-képviselőcsoportból. Parancsoljon, öné a szó.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Szabó Zoltánnak, a Szocialista Párt képviselőjének.
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Kosztolányi Dénes, a Fidesz-képviselőcsoportból. Parancsoljon!
H/2521 A kormányzati szerveknél, illetve a kormány felügyelete alá tartozó szerveknél, különös tekintettel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál elrendelt adatmásolással, esetleges jogosulatlan adatkezeléssel, adatátadással, illetve az APEH informati
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Veres Jánosnak, a Pénzügyminisztérium államtitkárának. Parancsoljon! (Babák Mihály: Halljuk!) (Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)