13 324 felszólalás
H/2569 A Horvát Köztársaság Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz történő csatlakozásáról szóló megállapodás megerősítéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a munkánkat. Kérem a jelenlévőket, foglalják el a helyüket, legyenek kedvesek a képviselők a kártyájukat a kártyaolvasóba bedugni. A gép akkor kész a szavazásra, ha a nevük megjelenik a kijelzőn. Tisztelt Országgyűlés! A kormány sürgős tárgyalást kérve benyúj…
H/2542 A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma Elnöksége tagjainak megválasztásáról (Kur.Elnöke:Dr.Czeglédi László)
ELNÖK: Köszönöm szépen. (Zaj.) Mivel ügyrendi javaslatról van szó (Az elnök csenget.), így minden képviselőcsoportnak lehetőséget biztosítok arra, hogy kettő percben hozzászóljon. Kérem, gombnyomással jelezzék, amennyiben felszólalási igényük van. Úgy látom, hogy nincs, akkor a javaslatról az Ország…
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Ha jól értettem, képviselő úr a preambulumhoz szólt hozzá, ami a második szakaszában van. Ezt majd ott vesszük figyelembe. Kérdezem, kíván-e még valaki felszólalni a vitának ebben a szakaszában. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nem. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a rés…
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselő úr, felhívom az ön figyelmét is - ahogy az előbb is megtettem -, hogy ezen a szakaszon túl vagyunk, ezt már lezártuk. Most már a preambulumnál tartunk. Ezt szeretném jelezni Keller Lászlónak is, aki kétperces felszólalásra kért lehetőséget.
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Szeretnének visszatérni a 2-49. pontokat magában foglaló vitaszakaszra.
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Kivételesen visszatérünk az első vitaszakaszhoz, mivel félreértés történt. Természetesen nem akarom megakadályozni a képviselőket, hogy kifejtsék a nézeteiket. Tekintsük úgy, hogy az első szakaszt nem zártuk le, és visszatérünk a 2-49. pontokat magában foglaló vitaszakaszra, kivéve a 40. pont…
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Keller Lászlónak, a Szocialista Párt képviselőjének.
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Répássy Róbertnek, a Fidesz képviselőjének.
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Van-e további felszólaló ehhez a szakaszhoz? Tehát még egyszer: 2-49. pontokról szólt a vita. (Nem érkezik jelzés.) Amennyiben nincs, akkor ezt a szakaszt most már végérvényesen lezárom. Még egyszer megkérdezem, hogy a második szakaszhoz, azaz a preambulum részhez kíván-e még…
H/1549 A kisebbségeket érintő jogszabályok felülvizsgálatának szükségességéről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót ötperces időkeretben Hargitai Jánosnak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
H/1549 A kisebbségeket érintő jogszabályok felülvizsgálatának szükségességéről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Hozzászólásra jelentkezett Szászfalvi László, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Parancsoljon, öné a szó.
H/1549 A kisebbségeket érintő jogszabályok felülvizsgálatának szükségességéről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni ebben a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy senki. Megkérdezem Szászfalvi László urat, az emberi jogi bizottság elnökét, hogy most vagy a határozathozatal előtt kíván-e szólni. (Szászfalvi László: Mo…
H/1549 A kisebbségeket érintő jogszabályok felülvizsgálatának szükségességéről
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. A határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/2275. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/2275/9…
T/2275 Egyes adótörvények módosításáról
ELNÖK: Miután egyben tartjuk, kérem, tegye meg nyugodtan a felszólalását.
T/2275 Egyes adótörvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. Ismételt felszólalásként, képviselő úr, parancsoljon! Megadom a szót Pettkó Andrásnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének. Parancsoljon!
T/2275 Egyes adótörvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni ebben a vitában. (Nincs ilyen jelzés.) Amennyiben nem, megkérdezem László Csaba pénzügyminiszter urat, hogy kíván-e reagálni. (Jelzésre:) Nem, akkor majd a határozathozatal előtt. Tisztelt Országgyűlés! A határozathoz…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy a kormány részéről kíván-e valaki válaszolni. Megadom a szót László Csaba miniszter úrnak. Parancsoljon!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Weszelovszky Zoltán képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából: A kormánykommunikáció negatív kampányárólö címmel. Megadom a szót, ötperces időkeretben. Parancsoljon!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy a kormány részéről kíván-e valaki válaszolni. (Jelzésre:) Úgy látom, hogy senki. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Dobó László képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából: Csődközelben van-e a szegedi önkormányzat?ö címmel. Ötper…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány részéről megadom a szót Pál Tibor politikai államtitkár úrnak. Parancsoljon, öné a szó.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ülésnapot berekesztem. Holnap 9 órakor folytatjuk munkánkat. Kérem a képviselőtársaimat, hogy kártyájukat ne hagyják a leolvasó berendezésben. Mindenkinek jó pihenést kívánok! (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) (Az ülésnap 18…
T/2275 Egyes adótörvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki fölszólalni ebben a vitában. Úgy látom, hogy senki. Megkérdezem László Csaba miniszter urat, kíván-e fölszólalni. (Dr. László Csaba bólint.) Úgy látom, hogy igen. Parancsoljon, miniszter úr, öné a szó.
T/2275 Egyes adótörvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. A törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokra figyelemmel a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egészség évt…
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig kettőperces fölszólalásra megadom a szót Nyul Istvánnak, a Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Normál fölszólalásra megadom a szót Lezsák Sándornak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. (A mikrofon nem működik.) Egy kis türelmet kérek, míg a mikrofont beélesítik. (Lezsák Sándor előveszi a csipkártyáját.) Ja, hogy kártyát kelle…
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Normál felszólalásra megadom a szót Herczog Editnek, a Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó, képviselő asszony.
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tízperces felszólalási keretben megadom a szót Zuschlag Jánosnak, a Szocialista Párt képviselőjének.
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tízperces normál felszólalásra megadom a szót Kárpáti Zsuzsának, a Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon, képviselő asszony!
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kétperces felszólalásra jelentkezett Pap János, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Normál felszólalásra megadom a szót Gógl Árpádnak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.