13 324 felszólalás
T/6374 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, hogy ezt ismertette a jegyző úr. Úgy látom, hogy közben érkezett egy másik javaslat, hogy egy szakaszban folytassuk le a vitát. Megkérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal a javaslattal, hogy egy szakaszban folytassuk le a vitát. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak!…
T/6374 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Írásban Pettkó András képviselő úr jelentkezett, viszont a helyszínen pedig Varga László, az MSZP képviselője. Öné a szó, képviselő úr. Parancsoljon!
T/6374 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni ebben a vitában. Ha igen, gombnyomással jelezze! (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Köszönöm szépen. A részletes vitát lezárom. Kérdezem Avarkeszi államtitkár urat, kíván-e szólni. (Dr. Avarkeszi D…
T/5950 A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön fogunk majd határozni. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Önök…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Úgy látom, a kormány nevében senki nem kíván reagálni. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Turi-Kovács Béla frakcióvezető-helyettes úr, a Fidesz képviselőcsoportjából: "Mélyülő válság" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr, parancsoljon!
J/6446 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről H/6622 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Úgy látom, a kormány képviselői nem kívánnak erre reagálni. Miután ennyire előreszaladt az idő a napirend előttivel, és a következő napirendhez előterjesztő szükségeltetik, hogy tárgyalni tudjuk, ezért egypár perc szünetet kell elrendelni. Reméljük, hogy nemsoká…
J/6446 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről H/6622 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdasági bizottság határozati javaslatának ismertetésére felkérem, és megadom a szót Godó Lajos képviselő úrnak tízperces időkeretben. Öné a szó, parancsoljon!
J/6446 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről H/6622 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági ülésen kisebbségi vélemények is megfogalmazódtak. Ezeket Kékkői Zoltán képviselő úr fogja ismertetni tízperces időkeretben.
J/6446 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről H/6622 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a kijelölt bizottságok állásfoglalásának és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetése következik 5-5 perces időkeretben. Először megadom a szót Szabados Józsefnek, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadó…
J/6446 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről H/6622 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Schmidt Ferenc képviselő úr fogja ismertetni 5 perces időkeretben a bizottságban elhangzott kisebbségi véleményt. Parancsoljon!
J/6446 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről H/6622 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a környezetvédelmi bizottság előadója következik. Megadom a szót Kis Péter László képviselő úrnak. Parancsoljon!
J/6446 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről H/6622 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Farkas Sándor képviselő úr fogja ismertetni, ötperces időkeretben. Öné a szó, parancsoljon!
J/6446 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről H/6622 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági álláspontok és kisebbségi vélemények ismertetésének végére értünk. Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor 20-20 perces időkeretben. Ezenközben kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Legelőször megadom a szót Herbály I…
J/6446 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről H/6622 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most a Fidesz vezérszónoka következik, Jakab István képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.
I/6560 Korlátolt kormány, korlátozott teljesítmény, veszélybe sodort betegellátás?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Székely Tamás miniszter úrnak, aki válaszol az interpellációra. Parancsoljon!
I/6560 Korlátolt kormány, korlátozott teljesítmény, veszélybe sodort betegellátás?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Kérdezem a tisztelt képviselő urat, hogy elfogadja-e választ. Öné a szó, parancsoljon!
I/6560 Korlátolt kormány, korlátozott teljesítmény, veszélybe sodort betegellátás?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszter úr válaszát 204 igen szavazattal, 168 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfoga…
I/6624 Számadás
ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. (Közbekiáltások a Fidesz soraiból: Idő! Lejárt az idő!)
I/6624 Számadás
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. (Taps az MSZP soraiban.) A miniszter úr megkapta írásban is, úgyhogy az utolsó pár szót, ami lemaradt, tudja. Miniszter úr, öné a szó, parancsoljon!
I/6624 Számadás
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Kérdezem a tisztelt képviselő asszonyt, elfogadja-e a választ. Parancsoljon!
I/6491 Pneumococcus oltás igény szerint?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Nagy Kálmán, a KDNP képviselője, interpellációt nyújtott be az egészségügyi miniszterhez: "Pneumococcus-oltás igény szerint" címmel. Öné a szó, képviselő úr, parancsoljon!
I/6491 Pneumococcus oltás igény szerint?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra Székely Tamás egészségügyi miniszter úr válaszol. Parancsoljon!
I/6491 Pneumococcus oltás igény szerint?
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Katona Kálmán, az MDF képviselője, interpellációt... (Közbeszólások: Válasz!) Hát most hova sietek, mondják meg...! Hát, képviselő úr, bocsánat! Elveszem az ön egy percét és a válaszát, hogy igen vagy nem. Parancsoljon! Elnézést kérek! Öné…
I/6491 Pneumococcus oltás igény szerint?
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszából úgy láttam, hogy nem fogadta el a miniszteri választ, ezért szavazni fogunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a miniszter úr válaszát 200 igen szavazattal, 159…
I/6632 A vízhiányból származó kár is vízkár!
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Szabó Imre miniszter úrnak. Parancsoljon!
I/6632 A vízhiányból származó kár is vízkár!
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Kérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a választ. Öné a szó, parancsoljon!
I/6632 A vízhiányból származó kár is vízkár!
ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr...