13 324 felszólalás
T/6308 A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Katona Kálmánnak, a környezetvédelmi bizottság elnökének, aki ismerteti a bizottság álláspontját. Parancsoljon, öné a szó, elnök úr.
T/6308 A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Most a bizottsági kisebbségi vélemény következik. Tompa Sándor ismerteti, az MSZP képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/5950 A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalásoknak a végére értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására várhatóan következő ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1…
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most lényegében a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság állásfoglalásának és a megfogalmazódott kisebbségi véleménynek az ismertetésére kerül sor. Kérdezem, hogy kívánja-e valaki ismertetni a bizottsági álláspontot és a kisebb…
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Írásban előre jelentkezett felszólalásra Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, elnöke. Parancsoljon, öné a szó, elnök asszony.
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Írásban nem jelentkeztek többen, viszont hárman is jelezték felszólalási igényüket itt helyben. A sorban az első Wiener György, az MSZP képviselője. Parancsoljon, öné a szó.
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig Rubovszky György következik, a KDNP képviselője. Öné a szó, parancsoljon!
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra jelentkezett Filló Pál, az MSZP képviselője. Parancsoljon!
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra következik Göndör István, az MSZP képviselője. Parancsoljon!
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most két kétperces van a monitoromon. Megadom először a szót Rubovszky György képviselő úrnak, a KDNP képviselőjének. Parancsoljon!
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Legény Zsolt, az MSZP képviselője következik két percben. Parancsoljon!
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Wiener György, az MSZP képviselője, szintén két percben.
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Gulyás József, az SZDSZ képviselője. 15 percben öné a szó, parancsoljon!
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Boross Péternek, az MDF képviselőjének. 15 perces időkeret áll az ön rendelkezésére, képviselő úr.
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Tizenöt.
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Hát sok - le lehet alkudni tízre.
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Nyolcra, hétre, amiben megállapodunk.
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két darab kétperces jelentkezés van a monitoromon, sorban első Ékes József, a Fidesz képviselője. Parancsoljon!
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Herényi Károly kért előbb kétpercest, és aztán Répássy képviselő úr.
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most Répássy Róbert következik kettő percben. Parancsoljon!
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő perces felszólalásra jelentkezett Gulyás József, az SZDSZ képviselője. Parancsoljon!
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Következik kettőperces felszólalásra Eörsi Mátyás, szintén az SZDSZ képviselője.
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen levő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 6. ülésnapját ezennel megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Podolák György és V. Németh Zsolt jegyzők lesznek majd segítségemre.…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. A kormány nevében Korózs Lajos államtitkár úr kért szót. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Vidorné dr. Szabó Györgyi frakcióvezető-helyettes asszony, az MSZP frakcióvezető-helyettese: "Tisztelet és megbecsülés az időseknek" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes asszony. P…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes asszony. A kormány nevében szót kért Korózs Lajos államtitkár úr. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Lakos Imre frakcióvezető-helyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából: "Amikor a fától nem látjuk a sherwoodi erdőt" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. A kormány nevében Keller László államtitkár úr kért szót. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Pettkó András frakcióvezető-helyettes úr, az MDF képviselőcsoportjából: "Október 1. az idősek világnapja" címmel. Öné a szó, parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. A kormány nevében Korózs Lajos államtitkár úr kér szót. Parancsoljon!