3 809 felszólalás
I/8053 Mikor látják be végre, hogy a kórházi fertőzésekkel szembeni lépéseik nem megfelelőek?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Eddig Magyarországon egyetlenegy kormány volt, amely azt tűzte ki céljául, hogy kevesebb ember menjen be az állami egészségügyi intézményekbe. Ez az önö…
I/8049 Egyre nagyobb veszélyben a betegellátás Magyarországon - A kórházak már orvost és nővért sem tudnak felvenni
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Miután önök a kormányzásuk alatt 600 milliárd forintot elvettek az egészségügytől, miután önök bezárták a svábhegyi gyermekkórházat, az OPNI-t (Dr. Vadai Ágn…
I/8050 Mi lesz a nyugdíjrendszerrel, ha lassul a gazdasági növekedés?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Hasonlítunk, de igen, most én válaszolnék. Köszönöm szépen. (Dr. Brenner Koloman: Nem, dehogy! Rétváriból csak egy van!) Tisztelt Képviselő Asszony! Úgy látom, a balliberális politikusoknak a megszorítás annyira kell, mint egy f…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Azt tudom önnek mondani, mint az előző felszólalására, igazából nem is reagálunk, csak helyreigazítunk azzal kapcsolatban, amit ön itt állít a parlament…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Olyan jelenségről beszél, amellyel kapcsolatban nyilvánvalóan, akik iskolához kötődnek, vagy azért, mert pedagógusok, vagy azért, mert gyermekük odajár,…
K/7973 MEDDIG HÚZZÁK MÉG A PÉTERFY KÓRHÁZ REKONSTRUKCIÓJÁT?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Tiszta szerencse, hogy önök nem voltak tovább kormányon, mert annyira lendületben voltak a kórházbezárásokban, hogy a Svábhegyi Gyermekkórház, az Országos Ps…
K/7965 Mit fog tartalmazni a Nemzeti alaptanterv a szexualitásra vonatkozóan?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A témától függetlenül én pedig azt mondanám, hogy ön pedig ne gondolja azt, hogy az önök világnézetét kell mindenkire Magyarországon kötelezővé tenni, tiszte…
K/7974 Várhatóak -e további bölcsőde fejlesztések a Jászságban?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében is sok család örülhet annak, hogy polgári kormánya van Magyarországnak, hiszen így nem a megszorításokról szól…
K/7962 Hüp-hüp-hüp, Barba-trükk: visszaadják, amit elvettek. Avagy a nagy pedagógusbér-emelés.
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Hadd válaszoljak én is egy filmcímmel, ha nem is gyermekfilm: Nicsak, ki beszél! Az a képviselő beszél (Z. Kárpát Dániel: Kipcsak! – Gréczy Zsolt: Kipcsak, k…
K/7919 Mikor kerül sor valódi béremelésre a szociális ágazatban? Mi lett a szakszervezeteknek, illetve az ágazatnak tett ígéretekkel?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ön azzal kezdte a felszólalását, hogy holnap lesz a szociális munka napja. Tegyük hozzá, hogy ezt az ünnepnapot önök nem szavazták meg itt a parlamentbe…
A/7985 Meddig él vissza a Kormány az emberek türelmével?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormány számára fontos volt, hogy amikor lehetősége nyílik, akkor fejezze ki mind anyagiakban, mind erkölcsiekben a megbecsülését a szociális szférában dol…
A/7985 Meddig él vissza a Kormány az emberek türelmével?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ahogy említettem önnek, a jövedelmek az 50 százaléknál nagyobb mértékben nőttek az elmúlt időszakban. Az, aki nem szavazta meg ezeknek a növekedéseknek az al…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném visszautasítani azt a fenyegetését, tisztelt képviselő úr, amit itt a felszólalása elején tett. Önt pontosan az erőszakoskodása miatt…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Idén év elején is önök azzal riogattak, hogy az új rendszer, amit a parlament elfogadott, majd kevesebbekre terjed ki. Azzal magyarázták a saját bizonyítvány…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ilyenkor érzi azt az ember, hogy kevés öt perc arra, hogy azt a sok valótlanságot, amit ön állít, helyreigazítsuk. De kísérletet teszek erre; először is…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Ön azzal kezdte a felszólalását, hogy szükség van a parlament méltóságának nagyobb fokú védelmére. Ezzel mi itt, a patkó kormánypárti részén teljes mérté…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Nem tud kilépni a saját gondolkodási gyűrűjéből a Magyar Szocialista Párt, évtizedek nem voltak erre elegendők, és most az utolsó mondataival ugyanezt tá…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Sokan Magyarországon is, akik követik a parlament munkáját, talán joggal vetik fel, hogy miért nem látnak több olyan ügyet, amelyben minden választott képvis…
I/7705 Hagyja-e csődbe menni a kórházakat a Kormány
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Önöktől és az önök baloldali szövetségeseitől azt már valamelyest megszoktuk, hogy kórházakat zárnak be, hiszen az önök nevéhez köthető a Svábhegyi Gyermekkó…
A/7883 Ajándék lónak ne nézd a fogát!
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az ellenzék kétszínűségét jól mutatja, hogy egyrészről arról beszélnek, hogy a klímavédelem érdekében hathatós lépéseket kell tenni, és amikor az ál…
A/7883 Ajándék lónak ne nézd a fogát!
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Bizonyára elkerülte a figyelmét az előző válaszomban, tisztelt képviselő úr, hogy mindemellett ebben a hárommilliárd forintban 132 töltőállomás teljes kiépít…
A/7876 Több tízezer magyar hal meg, mire nyugdíjas lehetne - miért nem cselekszik a kormány?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Még mielőtt a kérdés érdemére válaszolnék, egyszer már köztünk volt ebben egy éles vita itt a parlamentben. Soha semmikor Kásler miniszter úr és semmilyen má…
A/7876 Több tízezer magyar hal meg, mire nyugdíjas lehetne - miért nem cselekszik a kormány?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nem tudom, honnan idézte ezt, valószínűleg a Népszavából, ahonnan ezeket átveszik. (Gréczy Zsolt: Portfolio.hu!) De ugyanakkora a hitelessége, mint az előzőe…
A/7880 Hogyan segíti a kormány a családok hitelterheinek csökkentését?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ha végignézünk Európán, kevés olyan országot találunk, valószínűleg egyet sem, amely a fiatalok életkezdését ennyiféle módon támogatná, a gyermekvállaláshoz…
A/7880 Hogyan segíti a kormány a családok hitelterheinek csökkentését?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Tehát július 1-je óta minden család, aki második gyermekét vállalja, számíthat arra, hogy az állam egymillió forintot kifizet a jelzáloghitel-tartozásukból. Ha megszületik a harmadik gyermek, akkor már négymilli…
A/7886 Hogy is volt ez?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Azt is mondhatnám, hogy egyszerű helyzetben vagyok, mert egy szóval tudok válaszolni: nem. Tehát semmifajta ilyen célja nincsen a kormánynak, mint amit…
A/7886 Hogy is volt ez?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Akik erre törekedtek, egészségügyi privatizációra ‑ és ezt csak egy népszavazás tudta megállítani ‑, azok pontosan önök voltak, amikor az emberek egyért…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy minden jóérzésű embernek és minden kormányzatnak az a feladata, hogy a Down-szindrómások számára, a fogyatékkal élők számára érezhető,…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Egyetlen gyermek sem tehet arról, hogy milyen családba születik, gazdagabb vagy szegényebb családba, olyan családi környezetbe, ahol szeretik, gondoskod…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Amit többletforrásként a Jobbik, mióta itt a parlamentben van, nem szavazott meg a magyar oktatás részére, a magyar diákok, a magyar tanárok részére, az 645…