DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében is sok család örülhet annak, hogy polgári kormánya van Magyarországnak, hiszen így nem a megszorításokról szól a magyar családpolitika, hanem újabb és újabb lehetőségek biztosításáról.

Így Jász-Nagykun-Szolnok megyében is 446 teljesen új bölcsődei férőhely jön létre, 736 férőhelyet pedig korszerűsítünk, és ez 25 települést érint összességében. Ebből a 25 településből 10 olyan, ahol korábban nem volt a településen elérhető bölcsőde, így Jászfényszaru, Kunmadaras, Rákócziújfalu, Besenyszög, Tiszakürt, Jászszentandrás, Tiszavárkony, Jászfelsőszentgyörgy, Jászjákóhalma és Jásztelek. Így tehát azok a családok, ahol gyermeket vállalnak vagy gyermekvállalásról gondolkodnak a szülők, és fontos szempont, hogy az édesanya vagy adott esetben az édesapa minél hamarabb vissza szeretne menni dolgozni, gyermeket is szeretnének vállalni és dolgozni is szeretnének mellette, de ehhez igénybe vennék azt a lehetőséget, amit a kormány biztosít, hogy a gyermek féléves korától már vissza lehessen menni dolgozni és mindemellett a gyermek után járó támogatást is igénybe lehessen venni, nos, az ő esetükben most újabb és újabb bölcsődei férőhelyek fognak létrejönni. 2010 óta is sok férőhely jött létre már Magyarországon. Akkor 26-27 ezer környékén volt a bölcsődei férőhelyek száma, most pedig már jóval 50 ezer fölött vagyunk, azt is mondhatjuk tehát, hogy közel megdupláztuk a kormányzásunk első kilenc esztendejében a bölcsődei férőhelyek számát. De szeretnénk ezt 2022. június 30-ig 70 ezerre emelni, így lényegében minden bölcsődei igényt kielégíteni Magyarországon.

Mindemellett a mostani őszi ülésszakon fogunk dönteni a nagyszülői gyed bevezetéséről, amely szintén szélesíti a napközbeni gyermekfelügyeleti lehetőségeket, mert akinek még aktív korú szülője van és nagyszülőként vigyázna az unokára, az ő esetében is megnyitjuk ezt a lehetőséget. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu